Mint ismert, a kormány a járvány és a válság elleni védekezésre hivatkozva elvette minden ellenzéki párt állami támogatásának felét. Azóta kiderült, hogy a hatalom a DK-t duplán bünteti, ugyanis levelet kaptunk az Állami Számvevőszéktől, amiben a volt fideszes képviselő, Domokos László által vezetett ÁSZ azzal fenyegetett meg minket, hogy elveszi a DK teljes állami támogatását. A régóta nem független állami szerv eljárása azt is egyértelművé tette, hogy mindezt pártpolitikai alapon tenné. Az ÁSZ ugyanis arra hivatkozik, hogy a DK nem tudott olyan számlákat bemutatni, amelyek elégtek a DK központi irodáját megsemmisítő 2018 végi tűzben. Ugyanakkor ezeknek a számláknak a másolatai jórészt már ott vannak az ÁSZ-nál, tehát olyan papírokat követelnek tőlünk, amelyek náluk már megvannak. A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a Fidesz által megszállt Pártállami Számvevőszék a járvány leple alatt meg akarja szüntetni a DK, egyben a legnagyobb ellenzéki párt teljes állami támogatását. Szeretnénk előre szólni: ha a hatalom azt gondolja, hogy ezek után nem fogjuk megkérdezni, hogy miért nincs maszk, miért nincs teszt, miért nincs érdemi válságkezelés, akkor nagyon téved, mert mi tenni fogjuk a dolgunkat ezután is. Megbüntetni meg lehet minket, de elhallgattatni soha. - fogalmaz Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!