Az államtitkár az érettségikről, ballagásokról, a nyári táborokról

Ez a helyzet most az oktatásban.

Rendben folynak az érettségi vizsgák az egész országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára pénteken, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Maruzsa Zoltán emlékeztetett, a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel a vizsgákat - néhány kivételtől eltekintve - írásban szervezik, május 3. és 25. között 1159 helyszínen várhatóan 112 ezer diák ad számot tudásáról "a tavaly bevált egészségvédelmi óvintézkedések mellett".

"A nem teljes körű felmérés szerint a részvétel szinte százszázalékos a vizsgákon, pontos adatok akkor lesznek, ha az intézmények a javítást követően az adatbázisban rögzítik az eredményeket" - jelezte.

Kiemelte, hogy túl vannak "a legtöbb érettségizőt megmozgató vizsganapokon". Pénteken német nyelvből középszinten több mint 12 ezren, emelt szinten több mint 3 ezren érettségizhetnek.

Maruzsa Zoltán köszönetet mondott a lebonyolításban szerepet vállaló kollégáinak és az érettségizőknek a vizsgákon mutatott felelős, fegyelmezett hozzáállásért. Kijelentette: ennek alapján biztos abban, hogy miként tavaly, úgy az idén sem alakulnak ki fertőző gócok.

"Szépen haladunk, lassan minket is vár egy sör egy teraszon" - fogalmazott.

Az államtitkár utalt arra, hogy az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán április 19-én ért véget a digitális munkarend.

Az intézmények nyitása fokozatosan és óvatosan történt, ennek is köszönhetően igen alacsony a járványügyi intézkedéssel érintett óvodák és iskolák száma, ahol csak szórványosan egy-egy osztályra, csoportra nézve kellett eljárni.

Az óvodákban ezen a héten 75, az iskolákban 86 százalékos volt a gyermekek átlagos részvételi aránya, de ez az arány sohasem százszázalékos, ilyen változékony tavaszi időben az óvodások 10, az iskolások 6-7 százaléka egyébként is hiányozni szokott - mutatott rá.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, hogy hétfőtől az általános iskolák felső tagozatos diákjai és a középiskolások visszatérnek a jelenléti oktatáshoz, erre az intézmények felkészültek.

"Az a meggyőződésem, hogy a tanévből hátra lévő öt teljes hét hagyományos jelenléti oktatási környezetben nagyon fontos a tanév sikeres és eredményes lezárása érdekében" - mondta. Úgy vélte: van mit pótolni a tanulás, de különösen a nevelés, a közösségépítés, a felzárkóztatás és a tehetséggondozás területén.

"Mivel ezt kívánja a gyerekek érdeke, elemi érdekünk, hogy a leghatékonyabban használjuk ki ezt a néhány hetet" - hangoztatta.

Az államtitkár felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a járvány még nem ért véget, a minisztérium levélben fordult az intézményvezetőkhöz, hogy rugalmasan kezeljék a visszatérő évfolyamokban tanulók hiányzásait, éppúgy, mint az alsóbb évfolyamok esetében.

"Ha egy tanulónak a tanév során több mint 250 óra hiányzása összejön és a jegyei alapján a tanév végén nem értékelhető a munkája, akkor osztályozó vizsgával legyen módja a tantárgy és ezáltal a tanév sikeres lezárására" - mondta.

Maruzsa Zoltán a főiskolákról és az egyetemekről azt mondta, hétfőtől új szabályozás lép életbe, a rektor dönt a vizsgák rendjéről és arról, hogyan folytatódjon a gyakorlati képzés, "természetesen a védelmi intézkedések szigorú betartása mellett".

Az államtitkár kitért arra is, hogy tanulmányi kirándulások június 15-éig csak osztályonként és egynapos vagy többször egynapos formában, ottalvás nélkül szervezhetők. "Ha egy osztály ilyen tanulmányi kirándulást tesz, abban nem látunk kockázatot, hiszen tanulói a többi napon is együtt vannak az iskolában" - közölte.

Maruzsa Zoltán beszámolt arról, hogy a kormány később hoz döntéseket a tanévzárás utáni iskolai programokról, nyári táborokról.

"Az iskolákban az érettségi előtt nem tartottuk jó ötletnek, de május 25. után pótolhatók az esetleges ballagási ünnepségek, megszervezhetők a tanévzáró ünnepségek" - jelezte az államtitkár, hozzátéve, hogy erről hamarosan kormányrendelet jelenik meg, amely rögzíti a betartandó szabályokat.

Szólt arról, következetesen azt az álláspontot képviselték az elmúlt hónapokban, hogy ha az iskolák visszatérnek a jelenléti munkarendre, megtartják a nyelvi méréseket, kompetenciaméréseket, hiszen ezeket osztályonként írják, "járványügyi kockázatuk nincs".

Ha egy osztály karanténban van a mérés időpontjában, akkor a mérést a tanév későbbi időpontjában pótolják - fűzte hozzá.

Maruzsa Zoltán végül arra kérte a 16-18 év közöttieket, éljenek a védőoltás lehetőségével, péntek éjfélig regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Szavai szerint az oltás a nyárra is hasznos lehet, az érintettek védettsége és szabadsága miatt is nagyon fontos. "Ne feledjétek: no vakcina, no party" - szólt a fiatalokhoz az államtitkár.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek