Az AnimaSongS táncoltatta meg a Zsidó Udvar közönségét

Anima Sound System klasszikusok csendültek fel a karnevál első estéjén.

A Savaria Karnevál első estéjén az AnimaSongS formáció szép számmal töltötte meg az immár 12 éve állandó karneváli helyszínt, a Zsidó udvart. A zenekar 2024-ben alakult Anima után - Klippremier és interjú Prieger Szabolccsal 2024. February 23. 16:00 és Anima Sound System klasszikusokat adnak elő.

AnimaSongs
Facebook/Prieger Szabolcs

Bár gyülekeztek a sötét felhők, az időjárás sem szólt közbe, így a másfél órás koncertet zavartalanul élvezhette a közönség. Idén harminc éve, hogy megjelent az Anima Sound System első albuma Shalom címmel, melyről a cím adó dal is felcsendült. Bár az AnimaSongS saját dalt nem tervezett, idén megjelent az Eljutni hozzád című daluk, mely szintén felcsendült az est folyamán.

AnimaSonF
Facebook/Prieger Szabolcs

Így keveredett múlt és jelen nem csak a színpadon; a koncert nagy részét végigtáncoló közönség soraiban kicsik és nagyok, fiatalok és aggastyánok adták át magukat a zene szeretetének.

AnimaSongS
Facebook/Prieger Szabolcs

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2025