Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az áprilisi halálozási adatok a korábbiaknál is tragikusabbak

A Központi Statisztikai hivatal felmérése szerint márciusban 40%-kal többen haltak meg, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az áprilisi adatok pedig várhatóan még ezt is megugorják majd.

Magyarország lakosságarányosan mind napi, mind összhalálozásban világelső. Idén márciusig 41727-en haltak meg, így az első negyedévben a tavalyi 7072-höz képest 22%-kal magasabb az elhunytak száma: januárban 17, februárban 7,8, márciusban pedig 40%-kal többen haltak meg, mint egy éve ilyenkor.

Ennek az oka az, hogy tavaly márciusban robbant be a járvány Európában és ekkor kezdett emelkedni az elhunytak száma is azokban az országokban, amiket keményen sújtott az első hullám - derült ki az ATV interjújából, amit a KSH Szakstatisztikai igazgatóság, Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztályának főosztályvezetőjével készítettek.

Kovács Marcell a csatornának elmondta, hogy a járvány harmadik hulláma március végén-április elején tetőzött, így az előző hónap adatai valószínűleg még magasabbak lesznek.

Tavaly a magyarországi többlethalálozások számának 80%-a járvány következében történt, de az elhunytak számáról és a halálesetek okáról csak akkor lesz hivatalos statisztika, ha a KSH feldolgozza a halotti bizonyítványok adatait. - írja az szmo.hu .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra