Az árnyékkormány szerint Orbánék szemet vetettek az emberek bankban őrzött pénzére

Azzal, hogy az Orbán-kormány fenyegeti a bankbetéteket, az első lépést tette meg a magyar emberek bankokban tartott pénze felé.

"Váratlan és ijesztő bejelentést tett az Orbán-kormány gazdaságfejlesztési minisztere: megtiltották a bankoknak, hogy magasabb kamatot adjanak egyes ügyfeleiknek a bankbetétjeik után, mint amekkorát a három hónapos lejáratú állampapírokra lehet kapni. Vagyis arra akarják rászorítani a betéteseket, hogy a bankok helyett a kormánynak adják a pénzüket, az állami költségvetést finanszírozzák.

Az Árnyékkormány szerint azzal, hogy az Orbán-kormány fenyegeti a bankbetéteket, az első lépést tette meg a magyar emberek bankokban tartott pénze felé. A bevezetett kamatstop még csak a pénzügyi vállalkozások betéteire és a magánszemélyek 20 millió forintnál nagyobb betéteire vonatkozik, csakhogy ami ma 20 millió, az egy holnapi kormányrendelettel lehet 10 vagy 5 vagy kettő vagy 1.

Ma a kamatot korlátozza rendelettel a kormány, lehet, hogy holnap a felvehető betét összegét, ma még csak a forintbetétekét, de holnap sorra kerülhetnek a devizabetétek. Az új kamatstop végletesen felelőtlen, veszélyes, és növeli a kormánnyal szembeni bizalmatlanságot nemcsak külföldön, de a magyar emberek körében is." - írja a DK, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek