Az ÁSZ visszatérő hiányosságokat tapasztalt több ellenzéki pártnál

A jelentés szerint megalapozatlanok voltak az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd 2019-2020-as pénzügyi kimutatásai.

Az ÁSZ a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika (LMP – Magyarország Zöld Pártja), a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért Párt gazdálkodását ellenőrizte.

A számvevőszék az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összefoglalójában az írta: a szabálytalanságok arra mutatnak rá, hogy a pártok nem gondoskodtak a korábbi ellenőrzéseken feltárt hiányosságok megszüntetéséről, annak ellenére, hogy ezt az ellenőrzési megállapításokra készített intézkedési terveikben vállalták.

Megállapították, hogy az MSZP 2019-2020-ban a törvényes gazdálkodás alapvető szabályozási feltételeit biztosította. Ugyanakkor a 2019-2020-as könyvvezetése és gazdálkodása során a jogszabályi előírásokat nem tartotta be, emiatt a pénzügyi kimutatásai nem voltak megalapozottak.

A jelentés szerint a DK, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd 2019-2020-ban nem biztosította a törvényes gazdálkodás alapvető feltételeit. A 2019-2020. évi könyvvezetésük és gazdálkodásuk során a jogszabályi előírásokat nem tartották be, emiatt pénzügyi kimutatásaik nem voltak megalapozottak.

Hozzátették: az ÁSZ a megállapítások alapján javaslatokat fogalmazott meg, amelyre az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük. A pártoknak évente be kell számolniuk a törvényi keretek szerinti gazdálkodásukról, és az előírások szerint a számvevőszék a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását kétévente ellenőrzi – írja a klubradio.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet