Az égre pumpált trafik végül elpusztított egy világot a szombathelyi Bohémban

BarnaMás, vagyis Poprócsi Barnabás már nem egyszer hökkentette meg a szombathelyi Bohém közönségét performance-színházi előadásaival. Indokolt ez a kettős jelző, mert nem csupán performance-ről van szó, de nem is teljesen színházról, inkább egy elegáns elegye ez a kettőnek.

Az április 5-i, Djzsjur úr porzik című előadás sokszor masszív szózuhatagnak tűnt, de mély gondolatokat rejtett, környezetvédelemről, emberségről, a fegyverek azonnali betiltásáról, József Attiláról, Nietzschéről, de még Derkovitsról, így akár még a Derkovits 130 emlékév egyik elemeként is értelmezhető.

Djzsjur úr mesél

NR

Djzsjur úr egy felismerhetetlen maszkos alak, a zéró kezdésnél leláncolva ül a gonosz-bohóc-széken-présen, s bár tehetetlennek tűnik, a látszat csal. A háttérben szóló madárcsicsergés azt az érzetet kelti, hogy ez már egy nyugodt világ, nem történhet baj, mert az álarcos figura csak a büntetésére vár.

És, ekkor megszólal a zene, a függöny újra kinyílik, de ekkor Djzsjur úr már korántsem rabja a világnak, kezében vaskos paksamétából olvasva mesél. A legkülönfélébb témákon át magyaráz a világról, s a neumanni alapelvektől, József Attila versein és Nietzsche munkásságán át a vaginákig minden csak egyetlen célt szolgál, hogy a rejtélyes lény végül beteljesíthesse a sorsát.

Ebben segítője a szolgája, aki tolmácsol, mert Djzsjur gyakran vált latinra, németre vagy épp angolra. De, a saját anyanyelvét is előszeretettel keveri a mondandójába, ami egyfajta halandzsa, és részben gyerekmondókákból merítkezik.

Nem mindig ura az őt körülvevő világnak, de nagyon sokszor tevékeny alakítója, főleg mások szemléletének formálásával. Gondolsz valamit a világról, és addig tekeri az egész eszmefuttatást, hogy végül belátod, a világ romlott, és annak ellenére nincs változás, hogy korábban erre már nagyon sokan felhívták az emberek figyelmét.

Zavarosnak tűnik? Mert az is! Szándékosan kelt káoszt, hogy a nézőket elidegenítse az előadástól, így az ember nem csak a darabbal, hanem önmagával, és a saját nézeteivel és eszmerendszerével is szembesül, és meg is küzd ezekkel.

Az első felvonásban négy, a másodikban két mesét kapunk, melyekben egyre mélyebbre és mélyebbre ránt a saját őrületében, játszik, de nem a közönségnek, hanem saját magának, és játékszerként használja a saját szolgáját, a körülötte csicsergő madarakat, a háttérben megbújó zenészeket, de még a nézőket is.

Amikor már látszólag minden Djzsjur úrról szól, amikor már azt érezzük, hogy végleg megszabadul a büntetőtrónusától, akkor a tolmácsának felkínál három kívánságot, aki bele is kezd a vágyai megfogalmazásába. Djzsjur úr végül a maga képére formálja a szolga kéréseit, sokkal inkább a saját három kívánságát teljesítteti be a világgal, mintsem szolgálója "alantas" vágyait.

Így lesz az utolsó kívánság a fegyverek teljeskörű betiltása, leszerelése és ezek létfenntartó eszközökké alakítása. Mire eljutunk ide, az általunk megismert békés világ káoszba fulladt, Djzsjur úr pedig ismét halandzsára vált, s a legvégső szózuhatagának jelentése csupán annyi: "Ölj!".

Badarmenti Angelo és fia, Győzelem levele. Kattints a további képekért!

NR

A Föld2 elpusztul, egy pillanat alatt csend és sötét lesz. A komédia hirtelen drámába csap át, a nézőteret betölti a döbbenet, s ekkor megjelenik egy hírnök, aki elhozza nekünk Badarmenti Angelo és fia, Győzelem üzenetét. Bár a por elpusztított mindent, mi itt mégis újrakezdhetjük.

Bár a történet rendkívül mozgalmas, a színpadkép sokszor túlságosan is statikus volt. Az látszott, hogy a nézők teljeskörű elidegenítése volt a cél, de bizonyos pontokon kontraproduktívvá vált az egész.

Djzsjur úr jelmeze és a gonosz-bohóc-szék-prés látványosra sikerült, a darab során a székből kihulló elemek és a kis rejtett emotikonok ötlete jó volt, de az itt megbúvó vidám és szomorú arc pár már közhelyesnek tűnt kicsit.

A zenészekre nem lehetett panasz, az átkötő, átvezető dalok és dalrészletek nagyon jól illeszkedtek a dramaturgiához, kiemelték és hangsúlyozták a fontosabb történéseket.

A szövegkönyvön azért még lehetett volna csiszolni, helyenként túl nagy koncentrációt várt el a nézőktől, így aki egy pillanatra elvesztette a fókuszt, az utána nagyon nehezen talált vissza a darab világába. A hiányosságai ellenére ez egy jó előadás volt, kevés olyan pont volt, ahol érezni lehetett, hogy amatőr színjátszókról van szó.