Az elmúlt tanévben az iskolaőrök 199 esetben intézkedtek, ebből 25 volt testi kényszer, emellett akadt egy-egy bilincselés és gázsprézés is - számolt be a hvg.hu az általa kikért adatok alapján. Az is kiderült, hogy a gumibotot egyszer sem kellett használni.
A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy elég nagy a fluktuáció az iskolaőröknél: az elmúlt három évben a rendőrségen belül működő iskolaőri szolgálatnál összesen 342 ember munkaviszonya szűnt meg. Ehhez valószínűleg hozzájárul az is, hogy bruttó 300 ezer forint a fizetésük, ami ugyan néhány pedagógusét meghaladja, de azért nem kifejezetten vonzó.
Az állomány feltöttsége július 1-jén 85 százalékos volt, ami hat százalékpontos javulás a tavalyi értékhez képest. Egyre több intézmény jelzi azonban, hogy csatlakozna a programhoz, de a létszámhiány miatt eddig is csak 520-ban volt állandó szolgálat, míg 571 intézmény vesz részt benne.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!