A Népszava számára készített felmérést a Publicus Intézet, és eszerint a kérdezettek kétharmada – 67 százaléka – úgy véli: ma már nem elfogadható magyarázat a vasút állapotára a súlyos örökség, a 30 éves hátrány.
A Fidesz-szavazók türelme is fogyni látszik: ugyan még biztos többségben vannak azok, akik elfogadhatónak tartják Lázár János építési és közlekedési miniszter érveit, de negyedük már úgy véli, hogy nem hivatkozhatna erre a kormányzat.
A megkérdezettek 53 százaléka szerint az utóbbi hónapokban történtek miatt le kellene mondania Lázár János közlekedési miniszternek, 29 százalék viszont még kitart mellette, míg 18 százalék nem válaszolt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!