Az EU vizsgálja a Google AI keresésösszefoglalóit, ugyanis azok jogsértőek lehetnek

Nem világos, hogy a Google AI jogosan fér-e a különböző weboldalak adataihoz.

Az Európai Unió vizsgálatot indított a Google keresőmotorjába integrált AI összefoglalók ügyében - írja a BBC. A vizsgálatra azért van szükség, mert előfordulhat, hogy az AI jogtalanul használja a különböző weboldalak adatait, illetve az azokról nyert információkat.

Ez azért probléma, mert ha a felhasználó már az összefoglalóból megkapja a választ a kérdésére, nem kezd el böngészni a weboldalakon, ami a weblapokon elért hirdetések csökkenését okozza, ez pedig bevételkiesést jelent. Ez aggályos, ugyanis a Google AI éppen ezekről a lapokról szerzi az információkat, így gyakorlatilag ellopja az oldalak szellemi termékeit.

A Daily Mail például korábban azt állította, hogy a Google AI bevezetése óta 50 százalékkal esett vissza a Google keresőből érkező látogatottsága.

A Google szóvivője szerint a vizsgálat „az innováció elfojtásának kockázatával járhat egy soha nem látottan versengő piacon”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek