Az Eurosport is közvetíti a 2018-as Tour de Hongrie-t

Országimázst épít ezzek az ország.

Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a Digi Sport pénteki Reggeli Start című műsorában jelentette be, hogy a kormány támogatásának köszönhetően valósul meg a közvetítés, mégpedig ígérete szerint olyan színvonalon, amelyre még sosem volt példa a magyar körverseny történetében - írja az MTI.

"A Tour de France sem csak egy kerékpárverseny, hanem egyben országimázs is, ezért a Tour de Hongrie közvetítése is kedvet hozhat ahhoz, hogy a külföldi nézők ellátogassanak hozzánk" - fogalmazott a kormánybiztos, aki szerint Magyarország ezzel a lépéssel felzárkózik a szomszédos országok mellé.

Lovassy Krisztiánnak az októberi berlini pálya Európa-bajnokságon scratchben nyert ezüstérme kapcsán Révész Máriusz elmondta, hogy szerinte a hazai pályakerékpáros sport fejlesztése érdekében három velodrome építésére lenne szükség. Hozzátette: éppen elfogadásra vár egy ezzel kapcsolatos kormányhatározat, s örülne annak, ha két-három éven belül egy új fedett fapálya épülne Magyarországon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek