Az ideális a fehér bőrű, keresztény kultúrájú, európai gondolkodású munkaerő importja lenne – így véli Parragh László

Szerinte felesleges azt az álmot kergetni, hogy utolérjük Ausztriát.

Energiaforrásban, nyersanyagban szegény Magyarország, ami rendelkezésére áll a magyar gazdaságnak, az „a víz, illetve az emberi erőforrás, a humán tőke” – mondta Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol többek között az akkumulátorgyártás felfuttatásáról, annak vonzatairól beszéltek - amit a MaNcs szemlézett.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Rónai Egon megkérdezte, honnan lesz dolgozó, utalva arra, hogy öregedik a társadalom és egyre kevesebb a potenciális munkavállaló, mire Parragh egészen meglepő választ adott:

„Az ideális a fehér bőrű, keresztény kultúrájú, európai gondolkodású munkaerő importja lenne, de hát ez is kifogyott, a Balkán kifogyott, Ukrajna munkaképes lakosságának jó része elmenekült, marad a Távol-Kelet, ahol a vallás azért szerencsére visszafogottabb, mint a keményebb arab országokban.”

Parragh bevallotta, arra kevés esélyt lát, hogy a nyugaton dolgozó magyarok százezreit haza lehetne csábítani, mert ha itthon 10-20 százalékkal emelkedik a bér, „akkor az osztrákok is emelnek” – mondta.

Igaz, Magyarország egyébként is kevés eséllyel kelhetne versenyre a fizetésekkel, hiszen a közepes jövedelmű országok csapdájának tüneteit mutatva épp az olcsóbb fizetéseket kínálhatja előnyként a külföldi beruházóknak.

Így maradnak az alacsonyabb fizetések és az egyre több importált munkás. „Lehet olyan álmokat kergetni, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát, meg hasonlók, de a realitásból kell kiindulni, és ahhoz kell igazodni” – oszlatta el a fejlődésről szőtt álmokat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek