Az M1-esen úgy ráijesztett az előtte haladó németre, hogy majdnem baleset lett a vége

Olyan jól sikerült a manőver, hogy vádemelés lett belőle. Az ilyenért egyébként akár három év börtön is járhat.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint egy 45 éves férfi 2021 nyarán az M1-es autópályán Budapest felé. Az autóban munkatársai is ott voltak.

A férfi valamiért annyira felháborodott, hogy lassítania kell egy másik autó miatt, ami éppen egy kamiont előzött a belső sávban, hogy többször rávillantott a fényszóróval.

A „lassú” autót egy 82 éves német férfi vezette, akinek utasa a hasonló korú felesége volt.

Mikor az idős férfi befejezte az előzést és visszatért a külső sávba, a vádlott - ahogy a videó mutatja - mellé hajtott és hirtelen a sértett felé kormányozta járművét.

A német ettől megijedt, fékezett, ezért a korábban megelőzött kamion is fékezni kényszerült. Aztán az ijedt idős férfi még félre is kormányozta autóját, kihajtott a külső sávba, ahol egy másik kamion közlekedett, ami ki akart hajtani az autópályáról.

„A manőverek következtében baleset nem történt, de a vádlott magatartása miatt a többi közlekedő testi épsége is veszélybe került”

- olvasható az ügyészségi közleményben.

Az elkövető ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a közúti járművek vezetésétől is tiltsa el a bíróság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet