Az MSZP és a DK nem vesz részt az alaptörvény-módosítás megszavazásán

"Az egypárti alaptörvényt nem módosítgatni kell, hanem az egészet ki kell dobni”.

„Tizenkettedik alkalommal is módosítaná a „gránitszilárdságú” alaptörvényt a Fidesz. Ahogy az elmúlt 11 alkalommal, úgy a DK továbbra sem vesz részt az egypárti alaptörvény módosításáról szóló szavazáson” – jelezte sajtóközleményében a DK. Hozzátetté, hogy szerintük „a senkivel sem egyeztetett, a magyarok feje felett elfogadott, egypárti alaptörvényt nem módosítgatni kell, hanem az egészet ki kell dobni” - idézi a 444.

A DK-hoz hasonlóan az MSZP is jelezte, nem vesznek részt „a Fidesz és a Mi Hazánk közös komédiájában”, így „a frakció tagjai nem vesznek részt ennek a két törvénymódosító javaslatnak a szavazásán”.

„Elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy néhány hónappal a választások előtt akarnak módosítani a választási szabályozáson. Ugyan egy ideális választási rendszerben az arányosság elvének a lehető legnagyobb mértékben érvényesülnie kell, ezért tartalmi értelemben volna helye a vitának, azonban a jelenleg az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosító javaslat időzítésében antidemokratikus” – írták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek