A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén hitelesítette a kormánynak a gyermekvédelem ügyében benyújtott népszavazási kérdéseit - írja az MTI.
A kormány által az NVB-hez benyújtott és most hitelesített kérdések úgy szólnak:
A hitelesítéseket rendre kilencen támogatták - Téglási András, Bozsóki Éva, Lugossy-Sági Krisztina, Sasvári Róbert, Szalay Tamás, Tóta Áronné választott tagok, valamint Borbély Andrea, a Jobbik, továbbá Lovas András, a KDNP és Sárhegyi Zoltán, a Fidesz delegáltja -, ellene szavazott Fábián Adrián választott tag és Csonka Krisztián, az LMP delegáltja. A szavazásokban nem vett részt Fazekas Tamás, a Párbeszéd, Litresits András, az MSZP és Avarkeszi Dezső, a DK delegáltja.
A határozatok ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.
Vélemények
Téglási András, a testület elnöke az egyes kérdések hitelesítéséről szóló vitákban arról beszélt, a kezdeményezések hitelesíthetők, mert nem ütköznek tiltott tárgykörbe, megfelelnek a választópolgári és a jogalkotói egyértelműség követelményének.
Bozsóki Éva elnökhelyettes, Tóta Áronné és Szalay Tamás, valamint Sárhegyi Zoltán is a hitelesítések mellett érvelt.
Fazekas Tamás, a Párbeszéd delegáltja az első kezdeményezés vitájában arról beszélt, a népszavazás intézménye nem szolgálhat arra, hogy politikai vitában használják fel, márpedig a kormány világossá tette, a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás politikai vitájában akarja felhasználni a kérdéseket, ez azonban a delegált szerint ellentétes az alaptörvénnyel. Úgy vélte, három kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének, kettővel szemben pedig a megerősítő népszavazás tilalma merül fel elutasítási indokként. Jelezte: mindezek miatt nem vesz részt a szavazásokban.
Litresits András (MSZP) szerint elfogadhatatlan, hogy a bizottság nem ugyanazon az ülésen tárgyalja a kormány kérdéseit a Karácsony Gergely főpolgármester által benyújtott kérdésekkel, holott egy napon nyújtották be azokat. Ő is arra hívta fel a figyelmet, hogy kötelezettségszegési eljárás folyik Magyarországgal szemben, meglátása szerint "a Pegasus-botrány elkerülő hadművelete" a kormány népszavazási kezdeményezése, amihez az NVB-nek "nem kell asszisztálnia". Jelezte, ő sem vesz részt a szavazásokban.
Avarkeszi Dezső (DK) azon meggyőződésének adott hangot, hogy a kormány kérdései nem egyértelműek, és hozzájárulnak a népszavazás intézményének kiüresítéséhez, ezért ő sem vett részt a szavazásokban.
A három bizottsági tag ezért a szavazások megkezdése előtt elhagyta az üléstermet.
Csonka Krisztián (LMP) az első kérdés vitájában arról beszélt, nem ért egyet a tervezettel, sérül a választópolgári egyértelműség követelménye, nincs meghatározva a "szexuális irányultság" kifejezése, és szigorúan véve eredményes népszavazás után felvilágosító órát sem lehetne tartani a diákoknak.
Fábián Adrián választott tag arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdések nem egyértelműek jogalkotói szempontból. Mint mondta, ha a népszavazáson az "igenek" kerülnek többsége, akkor a jogalkotónak olyan törvényt kellene alkotnia, ami szembemegy a józan ésszel és az alaptörvénnyel.
A szavazások során ezek alapján Csonka Krisztián és Fábián Adrián következetesen a kezdeményezések hitelesítésének megtagadására szavazott.
A határozatok ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.
Az ülésen a kormány részéről jelen volt Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
És vannak azok a kérdések, amik nem mentek át
Ugyancsak a mai napon öt népszavazási kezdeményezés hitelesítését tagadta meg pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság, a kérdések az üvegházhatású gázok kibocsátásával, a milliárdosok különadójával, a pártok költségvetési támogatásával, az ingyenes egészségüggyel, valamint a köznevelési intézmények vezetőinek megválasztásával foglalkoztak.
Téglási András, az NVB elnöke a határozattervezet vitájában felhívta a figyelmet arra, nincs minden köznevelési intézménynél - például az óvodáknál - diákönkormányzat, és szülői szervezet létrehozása sem kötelező.
Az NVB pénteken elnapolta a Civil Mozgalom Egyesület tavaly szeptemberben benyújtott és a kötelező védőoltással kapcsolatos kezdeményezésének elbírálását. A kormány ugyanis csütörtökön úgy döntött, hogy az egészségügyi dolgozók számára előírja a kötelező védőoltást, ez azonban még nem jelenhetett meg az NVB határozattervezetében, így a testület úgy döntött, későbbre halasztja a döntést.
Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.