Az olcsóbb elektromos autókra már 2,5 milliós támogatást kaphatunk

Az eddiginél szélesebb vásárlói kör számára szeretnék elérhetővé tenni a lehetőséget.

Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat indul szerdán a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint. A taxis szolgáltatók esetében a támogatás a beszerzési ár 55 százaléka is lehet.

A Klíma- és természetvédelmi akcióterv értelmében az eddiginél szélesebb vásárlói kör számára szeretnék elérhetővé tenni az elektromos meghajtású gépjárművek megvásárlását, ezért a támogatási rendszert a kedvezőbb árazású autók felé mozdították el - hangsúlyozta Kaderják Péter.

Elektromos segédmotoros kerékpárt cégek és egyéni vállalkozók, főként futárok vehetnek a pályázat keretében, a 100 ezer és 1 millió forint közötti robogók esetében a támogatás elérheti a beszerzési ár 55 százalékát. Olyan tevékenységeket szeretnének támogatni, amelyek az átlagosnál nagyobb futásteljesítménnyel járnak, mert ezzel lehet a leginkább hozzájárulni a klímaváltozás elleni harchoz - fejtette ki az ITM államtitkára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek