Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság vezetője megerősítette az esetet, egyben közölte: a tesztet pénteken végezték el. A fertőzött személyéről vagy nemzetiségéről nem hangzott el információ, ahogy arról sem, hogy az illető be van-e oltva. Csupán arról ejtettek szót, hogy nem japán személyről van szó, és nem sportoló, hanem a „játékokhoz kapcsolódó illető”.
A szervezők ugyanakkor kiemelték: az érintettet 14 napra karanténba helyezték, egyben minden szükséges biztonsági lépést megtettek a fertőzés továbbterjedésének megakadályozására, így az olimpiai falu lakói biztonságban érezhetik magukat.
A XXXII. nyári olimpiai játékok jövő pénteken kezdődnek a japán fővárosban. Az olimpia augusztus 8-án zárul. Néhány nappal ezelőtt egy sportolónak is pozitív lett a koronavírus-tesztje Tokióba, ahol a játékokat a járvány miatt végül nézők nélkül rendezik meg.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!