Az ön ajtaján is kopogtathat a Fidesz – országjárásba kezdenek

Már hétfőn kezdődik a nagy kirajzás.

A Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán gyurcsányozott és brüsszelezett egyet, szerinte a nemzeti konzultációt támadás alatt van.

Ezért a Fidesz-KDNP hétfőtől országjárásba kezd, mert szeretnének személyesen is meggyőzni minél több embert, "hogy ne hallgassanak ebben a kérdésben Gyurcsány Ferencékre" – közölte, majd elimételte azt a panelt is, hogy a nemzeti konzultációval - Európában egyedülálló módon - a magyaroknak lehetőségük lesz állást foglalni fontos kérdésekben.

"Nem fogunk úgy táncolni, ahogy Brüsszel fütyül" - fogalmazott Hollik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet