Az Orbán-kormány a gazdag migránsokat szereti, 50 ezer bevándorlót már beengedtek

A KSH adatai szerint folyamatos Magyarországra a bevándorlás Szíriából és Nigériából is

Miközben az Orbán-kormány milliárdokat költ migrációellenes kampányára, az ENSZ-szel vitáznak a migrációról, a 2010-es kormányváltás óta folyamatos a bevándorlás Magyarországra. Az Ázsiából, Afrikából és Törökországból érkezettek száma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016-ra megközelítette az ötvenezret. Százak érkeznek Szíriából és Nigériából is - olvashatjuk a hirtv.hu-n.

- Ez egy nemzetközi tendencia, tehát a globalizáció alól egyetlen ország sem tudja kivonni magát. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az Ázsiából érkező, például diákok számára Magyarország abból a szempontból nagyon vonzó ország, mert egyrészt európai uniós ország, másrészt a különböző képzések, egyetemi képzések, alapvetően fizetős képzések, azok elég magas színvonalúak” – nyilatkozta a Hír Tv-nek Csoma Mózes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa.

Dr. Yu Funian a Hír tv stábjának azt nyilatkozta, hogy szerinte a magyarok bölcsek és okosak és segíteni szeretnének, ugyanakkor a magyar állam nem szeretné, hogy szegény emberek érkezzenek hazánkba, ellentétben a gazdag üzletemberekkel. Az orvos tud olyan kínaiakról, például, akik gazdag migránsként a Rogán Antal-féle letelepedési kötvénnyel telepedtek le Magyarországon vagy mentek tovább az unió nyugati felébe.

Egy a tv-s stábnak nyilatkozó palesztin férfi már húsz éve él magyar feleségével és gyermekével Magyarországon. Ügyvédként dolgozik, de azt mondja: a kormány gyűlöletkampánya miatt őt is megbélyegzik. További részletek a témában, itt a videóban:

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet