Az Origo és a Ripost nem tudja, kik írják a cikkeiket

Legalábbis ezt állították a bíróságon.

Rágalmazási pert nyert Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az ellen a nő ellen, aki korábban azzal vádolta meg, hogy a politikus ki akarta semmizni az édesapját.

Az esetet hamar felkapta a kormánypárti sajtó, a jogerős ítélet szerint azonban mindebből semmi nem igaz. A nő beismerte, hogy hazudott, azonban arra hivatkozott, hogy a kormánymédia munkatársai zaklatták – derül ki Hadházy Ákos Facebook-bejegyzéséből.

"A bíróság előtt a vádlott bevallotta azt, amit az általam bemutatott dokumentumok is igazoltak: természetesen semmi sem igaz abból, hogy én a szomszédomat »ki akartam semmizni«, »sanyargattam«, elzártam a vizét és eláztattam a lakását. Sőt, vallomásában igazolta azt is, hogy súlyos alkoholbeteg szomszédommal nem voltunk rossz kapcsolatban, a lehetőségekhez képest segítettük is őt. A rágalmazó azzal magyarázta tettét, hogy a propaganda újságírói zaklatták, »nem hagyták békén«"

 – fogalmazott, a politikus, aki feljelentette az Origo és a Ripost névtelen szerzőit is, akik azonban egyelőre megúszták a büntetést, mivel a kormánypárti lapok a bíróság előtt azt állították, fogalmuk sincs, hogy ki írta a saját cikkeiket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet