Az osztálytermekből kitilthatják a mobiltelefonokat

Már dolgozik a javaslaton a minisztérium.

Csák János az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtti éves meghallgatásán azt mondta, az ország jövője szempontjából egzisztenciális kérdés, hogy gyerekek szülessenek. Hozzátette: ugyan az általa vezetett minisztérium különböző szakterületeket felügyel, de mind mögött egységes a társadalomfilozófia.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A kormány a magyar kultúrán nemcsak művészeti alkotásokat ért, hanem az észjárást, az életmódot, a hagyományok továbbörökítését is. Ennek elsődlegesen a családokban kell történnie, és a különböző családtámogatási formák mind azt célozzák, hogy minden vágyott gyermek megszülessen – hangoztatta.

A családpolitika nemcsak pénz, hanem egyfajta szemlélet is, és igazán senki nem vitatja, hogy a gyerek a jövő – jelentette ki Csák János.

A miniszter szerint négy szóban leírható annak a tartalma, amit csinálnak; Isten, család, haza és magyar szabadság, ami alatt az egyéni és alkotmányos szabadságot kell érteni. A minisztérium feladata az, hogy amit az elődeinktől örököltünk, azt a következő nemzedéknek átadjuk – emelte ki Csák János.

A tárcavezető azt mondta, „világbajnokok" vagyunk a családokra fordított támogatásban, ami jelenleg a GDP 4,3 százaléka.

Kifejtette: a családtámogatási rendszert három pillérre építették. Az első, hogy „fedél legyen a fiatalok feje felett", ezért dolgozták ki a csok és a csok plusz konstrukciót. Második pillérként az anyagi biztonság növelése érdekében a gyermeknevelést és a munkavállalást összehangoló adórendszert és adókedvezményi rendszert említette. Harmadikként pedig a bölcsődei, óvodai, iskolai infrastruktúra bővítését, amely a család és a munka egyensúlyát hivatott megteremteni.

Ebben megmutatkozik a kormány azon filozófiája, hogy a családot nem „kis egységnek" tekinti, hanem több nemzedék összességének – tette hozzá Csák János.

A miniszter szerint az is fontos társadalomfilozófiai pontja a kormány családpolitikájának, hogy „nem avatkozik bele a családok életébe".

Szabó Tímea (Párbeszéd) azt kérdezte, mi szükség volt arra a „csuklóztatásra", hogy az egyedülálló emberek örökbefogadása engedélyhez kötött, ha decemberig minden egyedülálló örökbefogadási kérelmet engedélyeztek?

L. Simon László menesztésének indokaival párhuzamot vonva, pedig azt kérdezte, hogy mivel a tizenévesek bármilyen internetes melegpornó-tartalomhoz hozzájuthatnak, van-e a kormánynak kimutatása arról: hány tinédzser vált a „magyar LMBTQ-közösség tagjává ilyen videók megnézése után"? Szabó Tímea arra is kíváncsi volt, hogy a kormány meddig szándékozik engedményeket és szívességeket tenni a „zsebnácik pártjának", és várható-e a jövőben is, hogy a szélsőjobbnak tesznek engedményeket a kultúra területén.

Pesti Imre (Fidesz) azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a kormány egyaránt sokat tett a női foglalkoztatás és a bölcsődei férőhelyek számának növelésében.

Több képviselő is rákérdezett a családi pótlék emelésének lehetőségére, a tehetséggondozási programokra és a csok pluszra.

Varga Zoltán, a bizottság DK-s elnöke azt firtatta: a miniszter miként vélekedik a Bibliáról, Ádám és Éva gyermekeiről, Szodomáról és Gomoráról, és azt kérdezte, hogy a miniszter befóliázná-e a Bibliát?

Csák János válaszában azt mondta, a cél, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen, ezért is emelték minden eddiginél magasabbra a csok-konstrukciónál a gyermekvállalás után járó összeget.

A miniszter beszámolt arról: programot indítanak, hogy a vállalatok és az egyetemek saját bölcsődéket nyissanak. Jelezte azt is: a 2010-es termékenységi ráta 1,2-ről mára 1,52-re nőtt, és az egyetemi évek alatt gyermeket vállalóknál elengedik a diákhitelt.

Azt mondta, az örökbefogadást minden országban nagyon szigorúan szabályozzák, ezt a szigort a magyar kormány sem kívánja feloldani.

L. Simon László menesztésével kapcsolatban úgy fogalmazott, az Országgyűlés hozza a törvényeket, és az állami tisztségviselőknek „kutya kötelességük" azokat betartani. „Nekem sincs választási lehetőségem" – szögezte le, hozzátéve, be fogja tartani és tartatni a törvényeket.

A könyvfóliázásról azt mondta, csak a gyerekpolcon lévő könyveket kell befóliázni, ugyanakkor – hangsúlyozta – garanciát nyújt a kormány arra, hogy a gyermeknevelés jogát nem veszi el senkitől.

A TikTok internetes platform betiltására nem lát lehetőséget Csák János, azonban most dolgoznak azon, hogy az osztálytermekbe beengedjék-e a telefonokat.

Csák János elmondása szerint sokan a szakképzésből mennek egyetemre, tehát „kinyitották az ajtót, lebontották a falakat" a szakképzés és a felsőoktatás között. A felsőoktatásba idén 106 ezren jelentkeztek, ami 30 százalékos növekedés.

A tárcavezető közölte azt is, hogy nem csökkent a kulturális előadások száma. Jövőre bevezeti, hogy az intézményeknek negyedéves jelentést kell tenniük arról, „egy színházi szék hány forintból hány nézőt vonzott". A szabályozás, amit be kívánnak hozni, egységesíti, egyszerűsíti és átláthatóvá teszi az állami források elosztását.

A miniszter arról is beszélt: cél, hogy 2030-ra Európa első tíz innovátora közé kerüljön Magyarország.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek