Az osztrák kancellár szerint meg lehet szüntetni a határellenőrzéseket, ha marad a kedvező tendencia

A határellenőrzéseket akkor lehet megszüntetni, ha Ausztriában és a szomszédos országokban folytatódik a kedvező tendencia, és alacsony marad a koronavírus-fertőzöttek száma - erről beszélt egyebek mellett Sebastian Kurz osztrák kancellár az oe24 rádiónak adott interjúban. Az országban a vírus miatt kezelés alatt állók száma jelentősen csökkent, jelenleg 2786 beteget tartanak nyilván.

"Természetesen az a cél, hogy ismét megnyissuk a határokat" - jelentette ki Kurz, aki csütörtökön részt vesz az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek videós egyeztetésén.

Elmondta, hogy az osztrák hatóságok kapcsolatban állnak a szomszédos országokkal, továbbá európai síkon is foglalkoznak azzal a kérdéssel, mikor lehet újra megnyitni a határokat. Leszögezte ugyanakkor, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, csak akkor lesz lehetséges, ha a szomszédos országokban is kedvezően alakul a koronavírussal kapcsolatos helyzet.

A fokozatos határnyitásról úgy vélekedett, hogy elsősorban azokkal a szomszédos államokkal veszik fel a kapcsolatot, amelyek a járvány megfékezésében éppen olyan jelentős eredményeket értek el, mint Ausztria.

Arról is beszélt, hogy a határokon visszaállított ellenőrzés nemcsak gazdasági, illetve turisztikai kérdés, hanem a határ mentén élők számára is lényeges.

"Szenzációsan jó értékeknek" nevezte Kurz azokat az eredményeket, amelyeket Ausztria elért a koronavírus megfékezésében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a járvány még nem múlt el, és az élet csak akkor térhet vissza igazán a régi kerékvágásba, ha feltalálják a vírus elleni gyógyszert, illetve oltóanyagot.

Néhány napja száz alá csökkent a fertőzöttek számának napi növekedése Ausztriában. Összesen 14 938-an fertőződtek meg a koronavírussal, közülük 11 694-en már meggyógyultak. A jelenleg is kezelés alatt álló betegek száma jelentősen csökkent: 2786 beteget tartanak nyilván, közülük 677-en szorulnak kórházi kezelésre, és 169-en vannak az intenzív osztályon. A fertőzés szövődményeibe 510-en haltak bele.

Egy közvélemény-kutatás szerint az emberek is egyre nehezebben viselik a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat. Egy piackutató intézet ezer embert kérdezett meg az óvintézkedésekről. A felmérés azt mutatja, hogy míg négy hete a lakosság 90 százaléka támogatta a kormány által bevezetett óvintézkedéseket, addig jelenleg 79 százalék tartja indokoltnak azokat, sőt a megkérdezettek 21 százaléka túlzottnak nevezte a korlátozásokat. A megkérdezettek 88 százaléka ugyanakkor úgy vélekedik, hogy Ausztria ellenőrzés alatt tartja a koronavírus-járványt, 63 százalékuk pedig kifejezetten örül annak, hogy Bécs a járvány elleni küzdelemben más utat választott, mint Svédország, ahol egyáltalán nem vezettek be kijárási tilalmat - derül ki a közvélemény-kutatásból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek