Az osztrák Spar-csoport Orbán Viktor oligarchái elől menekül

Svájcba menekítette magyarországi vagyona egy részét az osztrák tulajdonú Spar üzletlánc, amely azt állítja: így védekeznek az ellen, hogy Orbán Viktor oligarchái megszerezzék a magyar piacon második legerősebb élelmiszerkereskedelmi céget.

A kisajátítástól való félelem miatt vagyont von ki Magyarországról a salzburgi központú Spar kereskedelmi csoport, amelynek részeként az észak-olaszországi, a szlovéniai, a horvátországi és az itteni piacon közreműködő svájci leánycégük kezelésébe adták a vagyonkezelési jogok egy részét – közölte Hans Reisch, a Spar Austria csoport vezérigazgatója egy ausztriai élelmiszeripari szaklapban - írja az economx.hu.

A Lebensmittel Zeitung pénteki cikkében a Spar vezetője úgy fogalmaz: arra, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök különadókkal és árbefagyasztással „zaklatja” a nagy élelmiszerláncokat, a csoport úgy reagált, hogy egyrészt feljelentést tett az Európai Bizottságnál, másrészt átszervezték a Spar magyarországi működését, hogy így védjék a céget „Orbán karmaitól”.

*

Mint mondta, ez nem egyedi eset. Felidézte, hogy az Európai Parlament még tavaly júniusban megállapította, hogy „mélyen aggasztja”, hogy nagyszámú cég kerül magyar oligarchák kezébe. A külföldi szereplők ráadásul egyre gyakrabban panaszkodnak a magyar hatóságok tömeges jogsértéseire és a megfélemlítési kísérletekre, a kereskedelmi vállalatokra nehezedő nyomás pedig nő.

A Spar-csoport feje az osztrák szaklapban ismertette, hogy a kisajátítás megakadályozása érdekében két részre osztották a magyar üzletágat: a cégcsoport megvonta Magyarországról a telek- és épületjogokat, illetve a nagykereskedelmi és logisztikai jogokat, amelyek kezelését Svájcba telepítette át. Ott a Spar az Aspiag Management AG leánycéget működteti, amely több európai piacon működik közre a lánc üzemeltetésében.

Eszközeinket és ingatlanjainkat leányvállalatunknak, az Aspiagnak adtuk. Mert tudjuk, hogy Orbán nem akar bejutni Svájcba, és meg akartuk nehezíteni a hozzáférését a magyar üzletekhez – közölte Reisch - idézi a lap.

* A cikk egy bekezdését 2024. április 12-én töröltük.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek