Az utánpótlás kick-box Vb-n a szombathelyi Controll SE versenyzői

Augusztus utolsó hetében a nemzetközi és a honi kick-box élet legnagyobb rendezvénye lesz Budapesten a BOK (Budapesti Olimpiai Központ) csarnokban. Itt rendezik meg a Junior és a Gyermek kick box világbajnokságot, amelyen 68 ország 2255 versenyzője 3092 nevezéssel indul.

Augusztus 23-án, pénteken és 24 én szombaton érkeztek a csapatok, ahol regisztráció, mérlegelés ill. orvosi vizsgálat várt rájuk. Augusztus 25-én tartották a hivatalos értekezletet, a bírók továbbképzését, eligazítását és a hivatalos sorsolást.

Augusztus 26-án, hétfőn 9:00 és 10:00 óra között tartották a hivatalos megnyitó ünnepséget a BOK csarnokban, majd 10:30kor kezdődött és 19:00 óráig tartott a selejtezők első versenynapi része. Este a résztvevő országok szövetségi elnökeinek fogadását rendezték meg, majd 8:00 órától egy fogadást tartottak számukra a parlamentben.

Controll SE
Nyugat.hu

Augusztus – 27 én folytatódnak a selejtezők csakúgy, mint augusztus 28-án. Augusztus 29-én szintén selejtezők lesznek. Augusztus 30-án pénteken kerül sor a döntők első részére és az eredményhirdetés első részére. Augusztus 31 én szombaton pedig a döntők második részét rendezik meg 10:00 órától.

Controll SE 8 válogatott versenyzővel vesz részt a hazai rendezésű világbajnokságon.

Màr az elmúlt években is látszódott, hogy a Controll SE kick-box szakosztálya a tatami szakágak mellett egyre több versenyzőt tud a ring szakágakban a válogatottba juttatni.

Jelen állás szerint a vb-n 6 versenyző full-contact szabályrendszerben 2 pedig a Light és Kicklight szabàlyrendszerben indul.

A sportolók az egész nyarat végigedzették, tudatosan és alázatosan készültek az év legrangosabb versenyére.

Reméljük, hogy ez eredményekben is megjelenik majd a ringben és a tatamin is!

Ring

Full-contact:

YoungerJunior

-54 kg

Kustánczi Dárius Leopárd

-67 kg

Szikora Máté

-75 kg

Rumankó Levente

-81 kg

Kovács Máté Vid

OlderJunior

-48 kg

Kovács Sára Kata

-60 kg

Nagy Zeusz Kristóf

Tatami

Junior

Somogyi Barna

-69 kg LC és KL

Somogyi Zénó

-74 kg LC és KL

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport