A nyári hőségben tekerte fel a fűtést Azahriah az EFOTT-on

Magyarország jelenleg legnépszerűbb előadójának EFOTT-os koncertjéről sem hiányozhattak a lángok és a tűzijáték.

Ugye megvan az az érzés, amikor valami már egy ideje megváltozott, mégsem tudunk ahhoz hamar alkalmazkodni. Ahogy a Limp Bizkit „reagált” az autotune-ra a Loser című sláger utáni betétben, azzal az érzéssel mentem el Baukó Attila, művésznevén Azahriah EFOTT-on tartott koncertjére szombat éjjel… Holott rendszeresen lép fel külföldön és tölti meg Megvan, mennyit keresett Azahriah és csapata a három Puskás Arénás koncerttel 2024. June 17. 09:01 egymás után három napra a budapesti Puskás Arénát.

A korábban Paul Street néven befutott véleményvezérnek nem volt egyszerű a dolga, mivel előtte a Halott Pénz már magasra tette a lécet. Slágereiket skandálta az aktívan bevont közönség, a kezek végig a magasban voltak, egyesek még barátaik nyakába is felültek.

A fesztiválozók jó része a zenekar fellépése után maradt a színpad előtt, úgyhogy a létszám végül annyira megnőtt, mintha kétszer odacsődítették volna Körmendet, Sárvárt és Szentgotthárdot négy futballpályára. Mozgásra alig maradt tér.

Este fél 12-kor aztán a színpad sötétbe borult, a díszletből egy-két elemet lehetett csak látni, kinézetre pedig egy metalcore koncert nyitányára emlékeztetett. A közönség soraiban pedig már zengett a „Ria, ria, Azahriah”. Végül mindenféle különleges koreográfia nélkül megjelent a színpadon - a már megszokott halászsapkájában, gitárral a kézben - a fiatal művész.

A műsor a Puskás Arénás koncertekhez hasonlóan az Introvertált dallal kezdődött, amelyet a Miafasz követett. A tömeget azonban láthatóan nehezen lehetett cselekvésre bírni, ami talán a művész visszafogottságának volt köszönhető.

Életkép Azahriah 2024. június 13-i EFOTT-os koncertjén, a velencei-tavi Sukorónál.
Vigh Frodó Gergely / Nyugat.hu

A koncert ezután kissé kaotikussá vált, hol angol nyelvű hip-hopot játszott Azahriah, hol magyart angollal keverő tinglitanglival felérő reggae-t, néha pedig rockkal kevert, egyetlen műfajba sem besorolható zenét játszott. Mindezeket kisebb-nagyobb gagekkel (például: „friss szám, most vettem ki a sütőből”, „Desh most lelép, de mi folytatjuk a menetrend szerinti járatunkkal” vagy „ez itt az Azahriah zenekar”) vagy drámai bejátszásokkal toldotta meg, kicsit talán többször a kelleténél.

A hatodik sláger környékére azt láttam a közönségen, hogy néhányan már kezdték unni a sok idegen nyelvű nótát és terápiás jelleggel nekiálltak Korda György melódiákat zengeni – aki párszáz méterrel odébb egyébként szintén koncertet tartott.

Ekkor már azt hittem, valójában csak túlbecsülik Azahriah-t, aki zenélni ugyan tud, de műsort csinálni kevésbé. Aztán mintha hirtelen megszállta volna valami. A 3kortynál az előadó a kísérőit is kiküldte a közönség elé, a dal pedig kiegészült a basszusgitáros (a riff picit emlékeztetett a Windows 95-ből ismert Passport című MIDI zenére) és a gitáros Slash-szerű szólójával is.

A lassúzós gát után újabb pozitív fordulat következett. Azahriah a Santa Monicánál felhívta a vele rendszeresen együttműködő Desh-t a színpadra, akinek sikerült megtalálnia a partigombot, és Azahriah szám végi gitárszólójáig el is lopta a show-t. Itt érkezett el a pillanat, amikor a tömeg elkezdett tombolni és lelkesen énekelni.

Aki számára nem volt ismerős a Habibi dalszövege, az nem valószínű, hogy egyből felismerte volna a számot. Az eredetileg kortárs hip-hop jegyekkel ellátott szerzeményt a kettős rockszámként adta elő, már csak a pogózó tömeg hiányzott.

A lassabb RÉT és Tisztán iszom után következett a mind1, melynél azt hittem, az első refrén után véget ér az egész koncert. A tömeg skandálta a refrént, ezt viszont szünet követte. A fő fellépő kérte a vakukat a magasba, majd összehozta a koncert méltó lezárását.

Azahriah a 2024. június 13-i EFOTT-os koncertjén, a velencei-tavi Sukorónál.
Halmos Bálint / Nyugat.hu

Azahriah estje némileg emlékeztetett a Måneskin 2023-as budapesti fellépésére, ahol a hangulat csak a koncert második felére oldódott fel. A művész színpadi személyisége viszont még mindig nem bontakozott ki teljesen. Az esemény alatt végig alázatos és szerény volt, ugyanakkor mindvégig segítette a humora.

Karakterének hiányosságát viszont kompenzálta a sok-sok vizuális inger: lángszórókból, tűzijátékból és konfettiágyúból nem volt hiány, sőt megkockáztatom, néha kicsit túl lett hajtva. A koncert második harmadától aztán a hatalmas szárazjég-mennyiség kis túlzással ködbe borította az egész fesztivált.

A koncert legfőbb negatívumáról azonban a fellépő nem tehetett. A hangosítás szemből, a színpadtól kb. 50 méterre abszolút jó volt, ugyanakkor közelebbről a basszus megmozgatta a levegőt, a két szélen pedig a középhangokat (az énekhangok többsége ebben a frekvenciasávban helyezkedik el) nem lehetett igazán jól hallani.

Mindenesetre a 22 éves tehetségen látszik a fejlődés, és remélhetőleg a következő fellépésein is képes lesz meglepni a közönségét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Zene