Villámcsapás ölt meg egy indiai fiatalembert. A hozzátartózói kórházba szállították, de az orvosok nem tudtak rajta segíteni. A család azonban ezt nem tudta elfogadni.
A férfi rokonai ősi módszerhez folyamodtak: azt gondolták, hogy ha tehéntrágyába temetik a fiatalembert, akkor feltámad - írja az India Today nyomán a life.hu. Ez természetesen nem történt meg.
A hindu vallásban a teheneket szent állatként tisztelik, ürüléküket sokféleképpen használják, sokan gyógyító hatást tulajdonítanak neki. Pár hete látott napvilágot az a hír, hogy a Covidot is megpróbálták gyógyítani vele.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!