Bahreini Nagydíj - Piastri rajt-cél győzelmet aratott Szahírban

A McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott vasárnap Szahírban.

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjon Szahírban.

A 24 éves pilóta az idén másodszor, pályafutása során negyedszer nyert futamot, s ez volt karrierje 50. F1-es viadala.

Piastri mögött George Russell, a Mercedes brit versenyzője ért célba másodikként, a dobogó alsó fokára pedig az ausztrál pilóta mclarenes csapattársa, a világbajnoki pontversenyt vezető brit Lando Norris állhatott fel.

A rajtnál a pole pozícióból induló Piastri magabiztosan őrizte meg éllovas helyét, mögötte viszont komoly csata alakult ki, amelynek végén Russell fordult el másodiknak, Norris pedig a hatodik helyről egészen a harmadikig jött fel. Mögötte Charles Leclerc (Ferrari), Pierre Gasly (Alpine), Carlos Sainz Jr. (Williams) volt a további sorrend, Max Verstappen (Red Bull) nyolcadik, Lewis Hamilton (Ferrari) kilencedik volt. Norris néhány körrel később öt másodperces időbüntetést kapott, mert a startnál rosszul állt fel a rajtkockájába.

Az első kerékcserékre a 12. és a 18. kör között került sor - Norris a boxban az időbüntetését is letöltötte -, majd visszaállt a korábbi sorrend a dobogós helyeken: Piastri vezetett, őt három másodperc körüli lemaradással Russell követte, akit pedig Norris üldözött valamivel kevesebb mint másfél másodpercnyire.

A 25. körben a Norrist utolérő Leclerc előzésre szánta el magát és második próbálkozásra fel is jött harmadiknak. Hét körrel később a pályán lévő kisebb mennyiségű törmelék miatt a versenybíróság beküldte a mezőny elé a biztonsági autót, ennek nyomán minden versenyző azonnal a boxba hajtott kerékcserére. Az újraindításnál Piastri megőrizte az éllovas pozíciót, mögötte Russell száguldott, Norris pedig támadta Leclerc-t, de megelőzni nem tudta.

A hajrában Piastri sikerét senki nem tudta veszélyeztetni, Norris pedig hat körrel a leintés előtt nagy csatában lehagyta Leclerc-t, ezzel feljött harmadiknak és üldözőbe vehette Russellt. Az utolsó két és fél körben a két brit versenyző között komoly csata alakult ki, de az elektronikai problémákkal küszködő Russell el tudta hárítani Norris minden próbálkozását és megőrizte a második helyet.

A címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) végül hatodik lett, míg a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton márkatársa, Leclerc mögött végezve ötödikként ért célba. Először szerzett vb-pontokat a szezon során az Alpine, Gasly ugyanis hetedikként zárt.

A világbajnoki idény a jövő hétvégén Szaúd-Arábiában folytatódik.

Nyitóképünk illusztráció.

(via MTI)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek