Bajban a nárai óvoda: az állam nem ad pénzt bővítésre, a szülők tehetetlenek

Kétségbeesve kérik a szülők, akinek épkézláb ötlete van, vagy csak egy kis adományozni való pénze, segítsen. Jól jönne egy kreatív, önkéntes belsőépítész is.

Lefagy a kezünk, mire előhalásszuk a mobilt, a tél utolsó napjának délelőttje van, szikrázó napsütés és mínusz tíz fok. Mire meglesz a telefon, az óvodát is észrevesszük, nem kell GPS. A Szombathelyhez közeli Nárai központjában egy helyen van minden középület: balra az iskola, jobbra a művelődési ház, középen pedig az Aranykapu Óvoda.

Nárai óvoda
Vágvölgyi Bálint

Bent az oviban jóleső meleg, pár szülő az ajtóban vár, kabát le, egy irodába vezetnek. Házi almás pitével és kuglóffal kínálnak, aztán mesélni kezdenek:

Ez az egyetlen olyan helyiség, ahol az adminisztrációt az óvoda munkatársai is elvégezhetik, ahol van egy számítógép és egy íróasztal, és a felnőttek is le tudnak ülni. Multifunkcionális, itt ebédelnek ugyanis az iskolások, két turnusban. Kihasználnak minden négyzetmétert.

Nárai óvoda
Egy helyiségben az iroda és az étkező
Vágvölgyi Bálint

Sok előnye, de hátránya is van egy családias, falusi óvodának Amiért jöttünk, az nem a meleg és a kuglóf, hanem az, hogy pár napja levélben kereste meg szerkesztőségünket a nárai óvoda szülői munkaközössége: segítséget kérnek.

Szőllős-Laki Zsuzsannának két gyereke is ide jár. Beszélgetésünk elején leszögezi, semmilyen politikai szándék nem vezérli őket, a véletlen hozta úgy, hogy épp a választások előtti időszakban próbálnak megoldást keresni az óvoda bajaira. Ugyanis egyre tarthatatlanabb a helyzet. Őket csak ez mozgatja, valamilyen megoldást találni!

Nárai óvoda
Szülők, akik bővítést szeretnének
Vágvölgyi Bálint

A családi ház méretű Nárai Aranykapu Óvodába jelenleg 57 gyermek jár A mai napon épp négy gyermeket szoktatnak be, a létszám így 56-ra nőtt. A gyerekek két külön helyiségbe lettek elosztva: a kiscsoportba négy éves korig járnak, a középső-nagycsoportban már iskola-előkészítés is folyik. A nagyobb csoportba azonban csak akkor kerülhetnek fel a gyerekek, ha üresedés van, ha onnan valakik elballagnak.

Az óvoda összesen 60 gyereket vehet fel, ez a maximális létszám, de már ennyi gyerekre sincs elegendő infrastruktúra

56 gyerekre mindössze 3 vécé és 3 darab mosdókagyló jut. Koedukáltan használják őket a gyerekek. Elég belegondolni, mit jelent a reggeli készülődésnél, mondjuk csak egy négytagú családnál, ha csak egy mosdó és egy wc van. Akkor ezt szorozzuk be 56 gyerekre, és képzeljünk el velük egy ebéd előtti kézmosást. Ráadásul a zuhanyzófüggönyökkel leválasztott vécék és mosdók egy lakótelepi fürdőszoba-méretű helyiségbe vannak bezsúfolva.

Nárai óvoda
Vágvölgyi Bálint

A csoporttermek jó szobányi méretűek, 50 négyzetméteresek, viszont magas a mennyezet, így legalább az egyikbe egy galéria is befért. A berendezésre, a falakra és a bútorzatra nem lehet panasz, ránézésre is nagyon barátságos, meleg és gyerekbarát.

Az előírás szerint egy csoportban maximálisan 25 óvodás tartózkodhatna

A törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy egy gyerekre minimálisan 2 négyzetméternyi helynek jutnia kell. De a muszáj nagyúr, a helyi rendelet annyi könnyebbséget ad, hogy 20 százalékkal meg lehet haladni az előírásokban szereplő létszámot. 30 gyerekre azonban „a két csoportszobában nagyon kicsi a légköbméter, így a gyerekek hamar megbetegednek. A skarlát vírus például Mikulástól január végéig ott tanyázott, többek között a mi fiunk is kétszer fertőződött meg – teszi hozzá egy másik szülő, Hegedüs- Dóra Judit.

Nárai óvoda
A csoportszobában
Vágvölgyi Bálint

A csoportszobákhoz nincsen normális méretű folyosó, így képtelenség öltözködni: „Reggel 8 óra körül és egy délelőtti udvarra indulás előtt közelharc folyik azért, hogy a gyerekek ülve öltözhessenek át” – mesélik.

Lenne utánpótlása is bőven az óvodának, három 20 fős csoport is összejönne, annyi a faluban a kisgyerek

A szülők szerint sok a babakocsis szülő a lakóparkokban, vannak, akik a munkahely közelsége miatt a várost választják később, de sokan szeretnék ide, a helyi óvodába íratni gyermeküket. Jelenleg azonban 60 gyereknél többet, ha akarna se tudna az óvoda befogadni. Igény pedig lenne rá, a két közelmúltban épült két lakópark miatt is kimutathatóan nőtt a faluban a gyereklétszám.

Nárai óvoda
Kint a folyosón
Vágvölgyi Bálint

Tavaly még nem is volt akkora probléma a helyhiány, idén már az, a következő nevelési évtől pedig még nagyobb gond lesz – mondják a szülők. 2013-ban például még csak 36 gyerek járt ide, akkor tényleg elég volt ez az infrastruktúra, azóta azonban plusz hússzal, egy csoportnyi gyerekkel lett több.

Az óvoda 36 évvel ezelőtt épült, akkor 40 főre tervezték

Az óvodában egyébként 36 éve nagyobb felújítási munkálatot nem végeztek, egyedül az ablakcserét és a külső szigetelést oldották meg, és a tavalyi év végén végre redőnyt is kaptak.

Az óvoda összes dolgozójának, szám szerint nyolc embernek (március közepétől kilencnek) akkora öltözője van, mint egy szekrény, innen nyílik egy szűk felnőtt vécé. Persze lehet, hogy egy belsőépítész a falak ide-oda tologatásával még tudna helyeket spórolni, de tényleg szűkös itt minden, ezért is gondolkodnak évek óta a bővítésen.

Nárai óvoda
A szekrény méretű öltöző
Vágvölgyi Bálint

Az elmúlt időszakban két pályázatot is beadtak – mindegyiket elutasították

Sajnos egyiken sem nyert a Nárai Aranykapu Óvoda, ráadásul úgy tudják, mostanában már nem is írnak ki óvodabővítésre újakat, az erre szánt keret elfogyott. Az egyik ilyen pályázatot a szomszédos Pornóapáti település nyerte el – mesélik a szülők keserűen: „úgy hogy összesen 15 gyermek jár az óvodába, és előtte nemrég lett felújítva, mert a falakban a vezeték kigyulladt és füst keletkezett, a biztosító kártalanította az óvodát.”

Január 6-án a szülői munkaközösség tagjai megkeresték a polgármestert, február 8-án pedig a helyi képviselő testületnél jártak és a segítségüket kérték a bővítéshez. A polgármester azonban azt közölte a szülőkkel, hogy az önkormányzatnak ehhez nincs anyagi háttere, nem tudnak pénzt adni.

- Mi, szülők azonban nem adtuk fel, próbálunk minden követ megmozgatni, megoldást keresni, támogatást gyűjteni. Február 10-én szerveztünk egy farsangi-családi délutánt. Tombolából és belépőből, zsákbamacskából és saját készítésű süteményekből 360.000 forintot sikerült összegyűjteni, amit ezúton is köszönünk. Jótékonysági koncertre is gondoltunk, de bármilyen ötletre, segítségre nyitottak vagyunk a gyerekekért – közölték.

Akadt egyébként olyan szülő is, aki egymaga 70 tombolát vett, és nem a nyereményért.

A TOP pályázat esetében jelenleg tartaléklistán vannak, ott van még remény

Ezt már Németh Tamás polgármester közölte velünk (közleményét teljes terjedelmében a cikk alján, mellékletben olvashatják). Ahogy nyilatkozta, az önkormányzat a meglévő óvodaépület mellé egy minden igényt kielégítő közel 200 nm-es új szárnyat terveztetett, külső útcsatlakozásokkal, berendezésekkel együtt, amely mindent egybevetve, mai árakkal számolva mintegy 80 millió forintot tesz ki.

Azonban a nárai polgármester szerint

Ekkora összeget ma Magyarországon önerőből Nárai méretű település nem tud kigazdálkodni, bármennyire is szeretné, meghaladja a lehetőségeit. Éppen ezért vannak a pályázatok: bővítéseket, fejlesztéseket ezekből tudnak települések megvalósítani. A jelenben pedig kötelező oktatási-nevelési intézmény kapacitásbővítését elősegítő pályázat nincsen nyitva. Sőt a 2018-as esztendőben nem is kerül kiírásra ilyen pályázat, derül ki a kormány idei évi költségvetéséből, erre nem különítettek el forrást. Tehát bármennyire is szeretnék az óvodás szülők, hogy pályázzunk a bővítésre, ebből kifolyólag az idei esztendőben biztosan nem fogunk tudni. A TOP pályázatunk esetében jelenleg tartaléklistán vagyunk, ott van még remény.

Nárai óvoda
Vágvölgyi Bálint

Másrészt a helyben beszedett adók terén Nárai a nagyon alacsony adómértékkel rendelkező települések közé tartozik, hiszen komoly ipar, szolgáltatás nem található a településen.

Másrészt – emeli ki a polgármester is - külön problémát jelent az óvodabővítési pályázataik elbírálásaikor, hogy a Náraiba költöző házaspárok sem minden esetben jelentkeznek be új otthonaikba. Bár életvitelszerűen itt élnek, a lakcímkártyájuk mégsem ideszól.

Ezáltal nem a valós gyermeklétszám kerül lehívásra, mikor a pályázatelbíráló szerv a hivatalos KSH adatokat összeveti az általunk közölt születésszámokkal. A dolog úgy néz ki, hogy a fejlesztés talán nem, vagy csak éppen indokolt. Amikor a pályázatok rangsorolása történik, Nárai tehát óhatatlanul is hátrébb került a listán, ráadásul éppen a kisgyermekes szülők miatt.

A szülők ennek ellenére nem adják fel – most épp használt mobiltelefonokat is gyűjtenek

Az óvodában a bejárathoz kitettek egy kartondobozt, amibe használaton kívüli mobiltelefonokat gyűjtenek, amelyeket az erre szakosodott cégeknél leadhatnak, egy kis pénzt kapva értük. Természetesen az ebből befolyó összeget is az óvoda bővítésére fordítják.

Nárai óvoda
Vágvölgyi Bálint

De ha valakinek lenne még ötlete, hogyan gyűjthetnének még pénzt az óvodának, hogy jobb körülmények között lehessenek a gyerekek, hogy az óvodavezetésnek lehetősége legyen minden helyi gyermeket felvenni, valamint normál méretű csoportokban több idő jusson minden gyermek fejlesztésére, egyedi képességeik támogatására, azok segítsenek! Szeretnénk megkérni egy jótékony belsőépítészt, aki eljönne és megnézné az óvoda jelenlegi állapotát, hogy mit lehetne kihozni belőle, hogy a helyzet a gyerekek érdekében némileg javuljon – mondják a szülők. Majd hozzáteszik, h a bárkinek ötlete van, segítene, adakozna, vagy felajánlást szeretne tenni, keresse Nádas Nikoletta óvodavezetőt (+36 30 533 9252).

A helyzetük mindenesetre elég reménytelennek tűnik

hiába állna össze kalákába a falu, és építenék fel társadalmi munkában maguk az új épületrészt, ahhoz, hogy a törvényi előírásoknak megfeleljenek, legalább 70 millió forintra lenne szükségük. Ami nem kevés pénz. Gondolkodtak már azon is, hogy átköltöztetnék az óvodát az iskola épületébe, de a melegítőkonyhát nem vihetnék magukkal, a gyerekek törvényileg pedig csak abban az épületrészben ebédelhetnek, ahol a csoportszoba is van. Hiába áll üresen egy szolgálati lakás is kint az udvaron, azzal sem tudnak mit kezdeni, sok millióba kerülne rendbe tetetni. Így hát marad a remény, hátha sokan adakoznának egy keveset.

Németh Tamás, Nárai polgármesterének nyilatkozata:

A feltett kérdésekre a körülmények ismeretében az alábbiakról tájékoztatom Önöket. Valóban igaz és örömteli dolog, hogy a születések száma folyamatosan emelkedik a településen. Mindez pedig azt jelenti, hogy ma egyre több család tekint bizakodóan a jövőbe. Nárai, az elmúlt tíz évben megvalósult számos sikeres pályázati és önerős forrásból történt fejlesztések hatására talán az átlag magyarországi falvaknál is jobban fejlődik. Feltehetően ezért is választják sokan lakóhelyül Nárait. Minden hozzánk költőzőt nagy szeretettel fogadtunk, hiszen közösségünket erősítik! Ezáltal az átlagnál gyorsabban is nő a gyermekek száma.

Ebből adódóan önkormányzatunk kiemelt figyelmet fordít a kisgyermekes családokra. Ennek jeléül számos fejlesztés, beruház valósult meg a településünkön. Az elmúlt években minden településrészen új, modern, EU szabványnak megfelelő parkokat, játszótereket létesítettünk, a gyermekek örömére, több tíz millió forintból. Néhány éve közel 40 millió forintból felújítottuk a korábbi lapos tetős iskolaépületet és újraindult településünkön az alapfokú általános iskolai oktatás. Az óvodánk több lépcsőben esett át teljes körű felújításon, megvalósult a külső és belső rekonstrukció. Ennek hatására a Nárai óvoda a térség egyik legjobb karban lévő óvodájává vált. Az épület külső hőszigetelést, színt kapott, elvégeztük a nyílászárók cseréjét, a bejárati részt átépítettük, burkolatokat, elektromos felújítást végeztünk, a vizesblokkot is átépítettük. A megújuló energiájú fűtési mód kiépítésére is sikerrel pályáztunk. Összességében tehát mintegy 20 millió forintot kitevő fejlesztéseket hajtottunk végre az óvodában.

Ráadásul az iskolát és óvodát egyaránt napkollektorokkal és hőszivattyúval fűtjük, megújuló energiával állítjuk elő a használati melegvizet is. Ez a gépészeti rendszer kiépítése szintén sikeres pályázatból valósult meg. A tavalyi évben például az óvodaudvart újítottuk meg. A tíz éves játszóvárat elbontottuk és helyére új, biztonságosabb, szintén EU szabványoknak megfelelő játszóvárat vásárolt önkormányzatunk. Az óvoda szülői munkaközösség tagjai is sokat segítettek: kerítést festettek, talajcserét, füvesítést, homokcserét és egyéb munkálatokat végeztek. Köszönettel tartozom nekik!

A balesetmentes és biztonságos közlekedést szem előtt tartva minden évben leaszfaltozunk egy-egy utcát

Folyamatosan újítjuk meg a járdahálózatot is, a babakocsival közlekedő kismamák nagy örömére. A tavalyi évben például négy utcában készült aszfaltburkolat. 2,7 km hosszban pedig aszfaltos járda készült összesen mintegy 50 millió forintos költségvetésből, amelynek jórészét szintén pályázati forrásból nyertük. Az idei esztendőben pedig megújul a Tulipán utca, az út új aszfaltszőnyeget kap. Az Új Élet utca és a Petőfi Sándor utca településközponti északi részén pedig aszfaltos járdákat készítünk, mintegy 32 millió forintból. E munkálatok elvégzésére is sikerrel pályáztunk a Belügyminisztériumhoz még a tavalyi esztendőben. Ezáltal már a község 12 km hosszú járdahálózatának 90%-át fogja aszfaltburkolat borítani. Mindez közel tíz év megfeszített tempójú önkormányzati munka eredménye. De az elmúlt időszakban teljesen átépítettük a településközpontot is.

Először mindent teljesen elbontottunk, majd közel ezer négyzetméteres járófelületet fedtünk be barna térkővel, létesültek térbútorok, kiépült a zárt csapadékvízelvezetés, 12 db díszkandeláber, stb. összességében mintegy 30 millió forintból. Autóbuszöblöket készítettünk szintén a biztonságos közlekedés jegyében. A több évtizedes sárga fém autóbuszvárókat is új, kőburkolatú autóbusz forgalmi váróhelyiségek váltották fel. A központi parkban pedig szintén pályázati forrásból fedett kőszínpadot építettünk, itt zajlanak szabadtéri rendezvényeink. Fő rendezvényünk a falunap, amelyet idén július 14-én tartunk. Ilyen projekt nem csak falusi, de még kisvárosi szinten is ritka! Továbbá minden középületünket sikerült pályázati forrásból felújítanunk.

Jelenleg egy új Egészségház tervezése van folyamatban, valamint a Hősök terén – az óvodaudvaron található – tájházunk felújításának befejezésén dolgozunk. Éppen a napokban történik a pályázati dokumentáció összeállítása Torony és Sé községekkel közösen, együtt kívánjuk benyújtani és megvalósítani „Hagyomány és megújulás az Arany-patak mentén” című közös projektünket. A fejlesztés hatására mindhárom településen létesül kisebb egybefüggő infrastrukturális beruházás. Az Arany-patak mentén kialakult népi, természeti és kulturális örökség bemutatása a közös célunk. A három település találkozásánál pedig elhelyezésre kerül a „Hármashatár-kő”.

A Coop Zrt vezérigazgatóságával ápolt jó kapcsolatunknak és sikeres tárgyalássorozatunknak köszönhetően újult meg a település élelmiszerüzlete is a tavalyi évben mintegy 40 millió forintos ráfordítással. A tél miatt az idei évre már csak a külső befejező munkálatok maradtak. Megduplázódott az élelmiszerüzlet alapterülete, a kiszolgáló személyzete, a régit új berendezés váltotta, új szolgáltatások jelentek meg. A bejárati rész is áthelyezésre került a főútról, amely mellé új parkolót alakítottunk ki. Mindezek szintén a gyermekes szülők, anyukák biztonságát és az alapvető élelmiszerellátás terén nyújtott életminőség javulását segítik elő.

De található a településen önkormányzati hivatal, posta, gyógyszertár, fodrász, kozmetikus, két helyen masszázsszalon is működik, automata tekepálya, labdarúgópálya pályázaton nyert kiszolgáló létesítményekkel (modern öltözők, közösségi termek, lelátó, stb.), orvosi rendelő. Ezzel kapcsolatosan éppen most van tervezés alatt egy teljesen új helyszínen megvalósítandó, a régit felváltandó külön felnőtt, gyermekorvosi és védőnői részleggel működő XXI. századi modern Egészségház tervezése. A kivitelezés az idén megkezdődhet. Ezek is mind a gyermekes családok életkörülményit javítják, segítik elő. Látható, az elmúlt tíz évben a településen eddig megvalósult fejlesztések összértéke súrolja az 500 millió forintot. Sikeres pályázatok tömkelegét tudhatjuk magunk mögött.

Mindezen fejlesztések teszik egyre vonzóbbá és élhetőbbé Nárait közös örömünkre. Mára odáig értünk, hogy a természetes népszaporulat következtében az óvodánkat kezdjük kinőni. A bővítésre szóló tervek pedig rendelkezésünkre állnak! Valóban, több pályázaton is indultunk, eddig sajnos sikertelenül, a bővítési szándék tehát megvan bennünk. Már évekkel ezelőtt látszott a bővítés szükségszerűsége. Akkor a NYDOP-5.3.1/B-12 kódszámú, „Nevelési Intézmények Fejlesztése” konstrukcióban megfogalmazottaknak megfelelően nyújtottunk be bővítési igényt a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretén belül 61 millió forintra pályázva. Majd a TOP (Területi Operatív Program) pályázaton vettünk részt. A bővítés során a meglévő óvodaépület mellé egy minden igényt kielégítő közel 200 nm-es új szárny létesülne külső útcsatlakozásokkal, berendezésekkel együtt, amely mindent egybevetve mai árakkal számolva mintegy 80 millió forintot tesz ki. Ekkora összeget ma Magyarországon önerőből Nárai méretű település nem tud kigazdálkodni, bármennyire is szeretné, meghaladja lehetőségeit.

Éppen ezért vannak a pályázatok: bővítéseket, fejlesztéseket ezekből tudnak települések megvalósítani.

A jelenben pedig kötelező oktatási-nevelési intézmény kapacitásbővítését elősegítő pályázat nincsen nyitva. Sőt a 2018-as esztendőben nem is kerül kiírásra ilyen pályázat, derül ki a kormány idei évi költségvetéséből, erre nem különítettek el forrást. Tehát bármennyire is szeretnék az óvodásszülők, hogy pályázzunk a bővítésre, ebből kifolyólag az idei esztendőben biztosan nem fogunk tudni. A TOP pályázatunk esetében jelenleg tartaléklistán vagyunk, ott van még remény. A központi költségvetésből kapott éves feladatalapú finanszírozás pedig, a nevéből is kiderül a feladatellátást szolgálja, nem pedig a bővítést. Hozzáteszem nem is jutna rá. Ráadásul sok esetben a központi forrásból származó működési bevételek éppen a helyben beszedett adókból kerülnek kipótlásra. A helyben beszedett adók terén Nárai a nagyon alacsony adómértékkel rendelkező települések közé sorolható, hiszen komoly ipar, szolgáltatás nem található a településen.

A Nárai Aranykapu Óvoda esetében 2018. évben a központi költségvetésből 33,4 millió forintot remélünk, ezzel szemben a kiadási oldalon 44 millió forint jelenik meg. A szülők által befizetett étkezési térítési díj közel 3 millió forint pluszbevételt fog jelenteni. Tehát a zavartalan óvodaműködtetéshez szükséges hiányzó közel 8 millió forintot önkormányzatunk a helyi (kommunális-, telek-, gépjármű- és iparűzési) adókból pótolja, mint minden évben. Ennek tükrében emelkedik ki igazán az elmúlt tíz év sikeres pályázatsorozata által végrehajtott mintegy félmilliárd forintos fejlesztés. Úgy is mondhatnám, eddig minden pályázatot megnyertünk, kivéve az óvodabővítést célzót. Ez egyik oldalról hatalmas siker és pozitívum! A másik felől valóban hiányérzet van bennem is.

A törvény az önkormányzatok minden egyes mozzanatát leszabályozza. Amennyiben a jelentkező gyermekek száma meghaladja a felvehető létszámot, úgy a gyermek felvétele elutasításra kerül. Tudom, ettől félnek a szülők. Bővítés hiányában pedig az óvodavezetésnek nem lesz mérlegelési jogköre. Minekután a térség polgármestereivel és jegyzőivel kapcsolatot tartunk egymással, úgy tudom, hogy más szomszédos Nárai méretű településeken, például a tőlünk északról szomszédos Torony is hasonló problémákkal küzd, mint mi. Ott sem jött össze az óvodabővítési pályázat és már a gyermekek felvételét kell elutasítaniuk. A Szomszédos Sé településen pedig egyáltalán nem működik óvoda, így az ottani gyermekek ellátása is más településre hárul. A helyzet nem új, egy generációval korábban is hasonló volt.

Jómagam például a pornóapáti óvodába jártam, de az öcsémet már ott sem tudták akkor fogadni, így őt még távolabb, a felsőcsatári óvodába tudták csak felvenni. Máig tartó kapcsolatok alakultak ki az ottani jó közösségekben is!

Külön problémát jelent az óvodabővítési pályázataink elbírálásaikor, hogy a Náraiba költöző házaspárok sem minden esetben jelentkeznek be új otthonaikba. Bár életvitelszerűen itt élnek, a lakcímkártyájuk mégsem ideszól. Ezáltal nem a valós gyermeklétszám kerül lehívásra, mikor a pályázatelbíráló szerv a hivatalos KSH adatokat összeveti az általunk közölt születésszámokkal. A dolog úgy néz ki, hogy a fejlesztés talán nem, vagy csak éppen indokolt. Amikor a pályázatok rangsorolása történik, Nárai tehát óhatatlanul is hátrébb került a listán, ráadásul éppen a kisgyermekes szülők miatt.

A másik problémát a szülők elmondása alapján a gyermeklétszám megemelkedését követő kevés számú WC-k jelentik.

Az óvodában volt található egy felújításra váró vizesblokk. Ennek megújításával tudta volna önkormányzatunk a meglévő 3 db WC-t 6 db-ra felbővíteni. Ez a jelen állapot szerint teljeskörűen rendezte volna az aránylag kevés számú WC-k és mosdók problémáját. Azonban a tavalyi óvodavezetés (nyugdíjazás miatt már új személy látja el az óvodavezetői feladatokat) a jelen szülői munkaközösséggel karöltve, a fenntartó önkormányzat előzetes engedélye és tájékoztatása nélkül azt elbontotta. Mivel én sem látogatom az óvodát napi szinten, ezért minderről csak utólag szereztem tudomást. Ennek keretében az óvodás szülők falakat döntöttek ki, csempét vertek le. A csatorna és vízrendszer ledugózásra került. Az így létrejött nagyobb helyiség új aljzat betont kapott, a falakat újravakolták, glettelték, festették. Villanyszerelőnek is akadt dolga, majd a helyiséget járólapozták.

A költségek közel 600 ezer forintot tettek ki. A korábbi leromlott állagú vizesblokkból tehát nem egy megújult, modern vizesblokk lett, ami megoldotta volna a problémát, hanem egy logopédiai foglalkoztató szoba. Azonban látogatásaim során máig tapasztalom, hogy a logopédiai foglalkozás továbbra is az ebédlő helyiségben zajlik. Egy ilyen belső átalakításnak legalább 8-12 évre kell szólnia, így nem reális annak az esélye, hogy a fél éve kialakított logopédiai szobát újabb közel 1 millió forintos ráfordítással ismét vizesblokká alakítsuk vissza. Mivel az óvoda három utca csomópontjában (Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Hősök tere), ráadásul telekhatárra épült, az iskolaépület is nagyon közel épült, ezért annak bővítése is körülményes. A szülők néhány hete azt vetették fel, hogy a meglévő vizesblokkal szomszédos melegítő konyhát kellene kissebre szabni és új vizesblokkot ott kialakítani. Azonban ez sem ilyen egyszerű.

Egyrészt a konyha így is kicsi.

Másrészt ez már ÁNTSZ és NÉBIH engedélyköteles tevékenység is lenne és kevés az esélye annak, hogy hozzájárulnának. Hozzáteszem, az óvoda dolgozói sem támogatják ezt. Az óvoda valamikor iskolaépületnek készült, a belső elrendezése is nagyon szűkös, a belső átalakítása meglátásom szerint nem járható út. A vizesblokk problémát a régi felújítása jelentette volna, vagy az új 200 nm-es szárny megépítése jelentené. Ebből is látható, felelős, több évre kiható döntést tehát csak jól átgondoltan szabad meghozni. Önkormányzatunk és az óvoda, mint oktatási, nevelési feladatokat ellátó intézmény jogi és gazdasági működését törvények szabályozzák, amelyet nem csak a fenntartónak, hanem a nevelési szolgáltatást igénybevevő gyermekek szüleinek is maradéktalanul be kell tartani!

A vizesblokkot akkor azzal az indokkal szüntették meg, hogy az bűzös (ez igaz volt, egy új nyilván nem az lett volna), nincs logopédiai szoba, ráadásul a csoportszobától is túl messze van. A terveket elnézve egy esetleges bővítés során kialakítandó vizesblokk a csoportszobáktól még távolabb lenne, valamit a bővítéssel együtt logopédiai szoba is kerülne kialakításra.

Az utóbbi (TOP pályázat) esetben az elnyerhető összeg – maximum 50 millió forintra lehetett pályázatot benyújtani – a szükséges forrás valamivel több, mint felére lett volna csak elegendő. Tehát ez a pályázat sem rendezte volna teljes körűen a gondot. Ez a pályázat még nem zárult le végérvényesen. Jelenleg tartaléklistán vagyunk, amennyiben a keret újból megnyílik, a Nárai Aranykapu Óvoda bővítését célzó pályázat azonnal beadásra kerül. A probléma megoldása érdekében településünk országgyűlési képviselőjével – Dr. Hende Csabával – és a Vas Megyei Önkormányzattal szoros, szinte heti, napi a kapcsolatunk. Akik szintén mindent meg kívánnak tenni annak érdekében, hogy mielőbb pont kerüljön az ügy végére, a lehetséges forrásokat folyamatosan keresik.

Befejezésül megköszönöm, a szülői munkaközösség tagjainak óvodánkhoz való hozzáállását, támogatását, hiszen egy a célunk!

A farsangi családi délutánon összegyűjtött 360 ezer forint igazi tanúbizonysága az óvodáért, Náraiért végzett közös együttgondolkodásnak. Jómagam is, mint kétgyermekes apa (már általános és középiskolás) annak idején is mindent megtettünk az óvodáért. Ha kellett fizikai munkával, ha kellett anyagi áldozatvállalással segítettünk. Meg szeretném köszönni volt Nárai lakótársunknak, Varga László vállalkozónak a segítségét is, aki 1994-óta, azaz immár 24 éve támogatja óvodánkat! Egész pontosan húsvét és karácsony alkalmával több havi fizetéssel felérő összegekért vásárol játékokat és ajándékozza meg vele az óvodásokat. Azaz a Nárai Aranykapu Óvodának gyakorlatilag 24 éve nem kellett játékokat vásárolnia, mégis a legújabb játékok tömkelege áll a gyermekek rendelkezésre. Az eddigi támogatások együttesen talán már egy új autó árát teszik ki! Úgy tudom, ezzel ma Magyarországon egyedül Varga László és a mi óvodánk büszkélkedhet! Természetes volt tehát, hogy Varga Lászlót Nárai Község Díszpolgára kitüntető címben részesítettük. Megvan tehát bennünk a közös lokálpatriotizmus, a hullámvölgyeken is át fogunk haladni, ezzel tudok bíztatni mindenkit, ezen dolgozunk közös összefogással!

Itt szeretnék köszönetet mondani az óvodapedagógusoknak és a kisegítő dolgozóknak is, akik a jelenlegi feszítettebb körülmények között is képesek családias légkört varázsolni, feladatukat szívvel-lélekkel, magas szakmai színvonalon ellátni. Ezt tapasztalhatják a szülők is. Minderre már felsőbb szinten is felfigyeltek. Úgy tudom, egyik óvodapedagógusunk a szakmai pályán nyújtott kimagaslóan magas példaértékű szolgálatáért állami kitüntetés várományosa idén március 15-e alkalmából.

Tisztelettel:
Németh Tamás
Nárai Község Polgármestere

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet