Bolyai Bál - Tóvendéglő
Szülői egyesület hívta életre a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium első bálját. Sok-sok évvel ezelőtt ugyan hagyomány volt a Bolyaiban is a bál, de legalább 15 éve már egyáltalán nem tartottak ilyen mulatságot.
Régebben létezett szülői munkaközösség, de ez valahogy elhalt. Pedig komoly lehetőség van a szülőkben. Két hónapja hoztuk létre az egyesületet és természetes igényként merült fel ennek a rendezvénynek az ötlete, mint egyfajta híd, tanárok és szülők között. Hihetetlenül lelkes szülői társaság jött össze, akik önzetlenül, a csillagokat lehozva szervezték a bált
- tudtuk meg Bátai-Sághy Andreától, a Bolyais Szülők Egyesületének elnökétől. A Tóvendéglőben megtartott bál bevételét az egyesület visszaforgatja az iskolának, így a diákok profitálhatnak belőle. Az idei tapasztalatok alapján biztosra vehető, hogy jövőre is rophatják együtt a bolyais tanárok és szülők.Brenner Bál - Tóvendéglő
A Szentjánosbogár Alapítvány szervezésében rendezték meg a Brenner János Óvoda bálját, szintén jótékonysági céllal. A bál bevételét itt is a gyerekekre fordítják a szervezők. A bált az alapítvány 2004-es alapítása óta minden évben megtartották. A mostani rendezvényen láttuk dr. Veres András szombathelyi megyéspüspököt, a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzóját is.
Szlovén Bál - NYME-SEK étterem
Az idén már tizenegyedik alkalommal szerveztük meg a bált a Pável Ágoston Szlovén Kulturális Egyesülettel. A szlovén egyesület tagjai mellett magyar és szlovén barátaink, valamint a Szombathelyi Horvátok Egyesületének tagjai, így ez egy nemzetközi bál. Népi zene, néptánc és vidám műsor szerepelt a programban. A talpalávalót egy Meliciből érkezett zenész szolgáltatta
- mondta Mukicsné Kozár Mária, a Szombathelyi Szlovén Kisebbségi Önkormányzat elnöke.Magyarországon megközelítőleg ötezer szlovén él, többségük Szentgotthárd környékén. Elmondásuk szerint olyanok, mint egy nagy család, mindenki mindenkit ismer. Videónk betekintést enged báli mulatságba.