A jobbikos Balassa Péter nemzetgazdasági okokból kivonná a forgalomból az ötforintos érméket - hívta fel a figyelmet a Telex. Balassa számításai szerint ugyanis egykilónyi ötforintosért 1500 forintot adnak a színesfémátvevők, míg az egy kilót kitevő 238 darab ötös csak 1190 forint.
A szombathelyi országgyűlési képviselői határozati javaslatában azt írta: „Az ipari piacokon jelentkező fémhiány és a forintromlás miatt nem várható, hogy ez lefelé mozdulna. Láthatjuk tehát, hogy ha az 5 forintost a háztartási sárgarézhulladékba leadhatnánk, legalább 300 forintot keresnénk rajta. Átlagban a hulladékár többszöröse lehet az alapanyagárnak: csak sárgaréztartalommal számolva 1 kg alapanyag 6000 forint körül van, így 1 db 5 forintos akár 25 forintba is kerülhet, amihez hozzáadódik a nikkel, az érmeverés, a szállítás, a tárolás és az egyéb költségek”.Számításai szerint a mintegy 700 millió darab forgalomban lévő ötforintos bevonása a központi költségvetésnek több mint tízmilliárdos megtakarítást jelentene, amit szerinte a szociális területre kellene fordítani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!