Pofátlanság: Eladják, vagy az egyházé lesz Vas megye volt balatonberényi gyermeküdülője

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket az országgyűlésben elhangzottakra. Alacsony kapacitással indokolják.

Még egy napja sem jelent meg a balatonberényi gyermeküdülőről írt cikkünk Megint új gazdája lesz a balatonberényi gyermeküdülőnek, ahol egykor a vasi diákok nyaraltak 2016. March 23. 08:02 , amikor olvasónk jelezte, hogy az országgyűlésben megemlítették az üdülőt, az Erzsébet-program átalakításának tárgyalása közben.

Az biztos, hogy lepasszolják

Cikkünkben még azt írtuk, hogy a régebben Vas megye tulajdonában volt gyermeküdülőt a Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kezelésébe adják. Mégpedig azért, mert az Erzsébet-programból kiveszik az ifjúsági és gyermeküdültetéseket, és azokat ennek az alapítványnak a kezelésébe adják.

Megszüntetik?
Dr. Czeglédy Csaba

Az biztos, hogy az állam lepasszolja a berényi gyermeküdülőt, amit 2012-ben vett el a Vas megyei önkormányzattól. Az országgyűlés március 17-i ülésén Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára adott tájékoztatást az Erzsébet-program átalakításáról.

Ebben kijelenti, hogy a 2012-ben a Nemzeti Üdülési Alapítvány, illetve az Erzsébet-program kezelésébe adott, de állami tulajdonú ifjúsági és gyermeküdülőket átadják az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak, a tulajdonjoggal együtt.

Alacsony kapacitás?

Idézzük az országgyűlési jegyzőkönyvet:

Elsőként ... megszűnik az alacsony hatékonysággal működő balatonberényi tábor, valamint a programban közvetlenül nem hasznosítható, a Nemzeti Földalaphoz tartozó egyes zánkai ingatlanok vagyonkezelői joga. A törvény 2016. szeptember 1-jén hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermek- és ifjúsági táborok helyszínéül szolgáló zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Tábor, valamint a fonyódi Erzsébet Tábor ingatlanai az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába kerülnek.

Részlet az országgyűlési naplóból
Forrás: parlament.hu

A szövegből nem derül ki egyértelműen, hogy a berényi gyermeküdülő is ennek az alapítványnak a tulajdona lesz-e, vagy csak azt akarja mondani az államtitkár, hogy megszűnik. De az is érdekes, hogy alacsony kapacitás hivatkoznak, ez korábban nem volt gond, amíg a megye szervezte az üdüléseket, a berényi tábor teljes kapacitással működött.

De a lényeg az, hogy az állam lepasszolja az egykori Vas megyei tulajdont, és vagy eladja, vagy odaadja az egyháznak. Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványt ugyanis a Szeged-Csanádi egyházmegye szervezete, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató alapította, vagyis egyházi szervezet. Palkovics László államtitkárt felszólalásában ezt többször is hangsúlyozza, és garanciának tekinti.

Részlet az országgyűlési naplóból
Forrás: parlament.hu

(A vita teljes szövegét az országgyűlési jegyzőkönyvben elolvashatja, az Erzsébet-program vitája a 22410. oldalon kezdődik.)

Ők döntenek majd

Az alapítvány kuratóriumáról tegnapi cikkünkben is írtunk, most megismételjük:

Megvan a kuratórium tagjainak listája, érdekes nevekkel. Az elnök Vagács István Gábor, aki korábban a nemzetgazdasági minisztérium főosztályvezetője volt. Alelnök Deutsch-Für Ágnes Sarolta, akinek a neve nem véletlenül ismerős, ő volt Deutsch Tamás, a Fidesz egyik alapítójának, jelenlegi EP-képviselőnek a második felesége, Für Lajos egykori miniszter lánya.

Sunyokszky Szilvia és Orbán Viktor
Forrás: magyarnarancs.hu

A tagok között van Sunyovszky Szilvia színművész, aki bő 15 évvel ezelőtt a Fidesz holdudvarában tűnt fel, 1998-ban a KDNP országgyűlési képviselőjelöltje volt, férje Fekete György. Tag Alexa Károly irodalomkritikus, az MDF egykori alapítótagja, és Kovács István László, akiről - gyakori neve miatt - nem sikerült többet megtudnunk.

Tehát az ő kezükbe kerülnek az egykori, megyei és állami tulajdonú üdülők és táborok, nem csak hasznosíthatják őket, de dönthetnek a sorsukról is, hiszen megkapták a tulajdonjogokat is. Vas megye egykori balatonberényi gyermeküdülője pedig vagy szintén az egyházé lesz, vagy megszűnik. Emlékezzünk rá, az állam 2012-ben - a többi megyei vagyonnal együtt - vette el az üdülőt a helyiektől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet