A napokban jött a hír, hogy az állam el akarja adni a balatonberényi gyermeküdülőt, ami korábban a Vas megyei önkormányzaté volt. Megpróbáltunk a hírnek utánajárni.
Ide-oda került
Az üdülő régi telefonszáma ki van kapcsolva, nem tudtunk beszélni senkivel Megnéztük a Nemzeti Üdülési Alapítvány és az Erzsébet-program oldalát is, ahol jó darabig fent volt a szálláshelyek között a berényi gyermeküdülő is, hiszen 2012-től ez az alapítvány volt a gazdája az üdülőnek. Ám most már hiányzik a listáról.
Bár ennek oka lehet nem csak az eladási terv, hanem más egyéb is. Egy hónappal ezelőtt jött a hír, hogy
az Európai Bizottság elkaszálta
Elbukott az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya rendszere
2016.
February
23.
13:47
az Erzsébet-programot és az állami cafeteria rendszerét. Ennek fő oka, hogy az azokat működtető szervezetek monopolhelyzetben voltak, és ez sérti az EU szabad piacról szóló szabályait.
A kormány viszonylag gyorsan döntött, és - a hvg.hu összefoglalója szerint - beenged még egy szervezetet az üdültetés szervezésébe. Igaz, hogy ez is állami szervezet, az is igaz, hogy ezzel még nem orvosolták az Európai Bíróság kifogásait, de legalább úgy tettek, mintha tennének valamit.
Deutsch Tamás volt felesége is dönt majd
A Nemzeti Üdülési Alapítványnak a szociális üdültetés keretében a nyugdíjasoknak, fogyatékossággal élőknek, vagy épp nagycsaládosoknak szóló programok megvalósítása marad, a gyermeküdültetést pedig átadják az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak.
Nem új szervezet ez, 2013-ban alakultak. A neten elérhető oldaluk még erősen a feltöltés állapotában van, a Pályázatok címszó alatt négy, már lezárult üdülési lehetőséget találtunk. ÁM elérhetőségük nincs, ahogy nem sorolják fel a hozzájuk tartozó üdülőket sem.
Megvan viszont a kuratórium tagjainak listája , érdekes nevekkel. Az elnök Vagács István Gábor, aki korábban a nemzetgazdasági minisztérium főosztályvezetője volt. Alelnök Deutsch-Für Ágnes Sarolta, akinek a neve nem véletlenül ismerős, ő volt Deutsch Tamás, a Fidesz egyik alapítójának, jelenlegi EP-képviselőnek a második felesége. Für Lajos egykori miniszter lánya.
A tagok között van Sunyovszky Szilvia színművész, aki bő 15 évvel ezelőtt a Fidesz holdudvarában tűnt fel, 1998-ban a KDNP országgyűlési képviselőjelöltje volt. Tag Alexa Károly irodalomkritikus, az MDF egykori alapítótagja, és Kovács István László, akiről - gyakori neve miatt - nem sikerült többet megtudnunk.
Várjuk a választ
Most tehát úgy tűnik, Vas megye egykori tulajdona, a balatonberényi gyermeküdülő az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kezelésébe kerül.
Természetesen megkerestük a Nemzeti Üdülési Alapítvány sajtóirodáját, hogy megkérdezzük, mi lesz a sorsa? Emailben kérték a kérdéseket. Az emailt elküldtük, várjuk a választ.
Hányattatott sors jutott a balatonberényi gyermeküdülőnek
amióta a Fidesz-kormány elvette a megyei önkormányzatok intézményeit és vagyonát. Pedig az egykor a Vas megyei tanács majd önkormányzat tulajdonában lévő gyermeküdülő sok évtizedes és pozitív múltra tekinthet vissza Helló Balatonberény, és veled együtt a legszebb nyarak 2011. May 23. 22:26 , a mai felnőttek közül sokan nyaraltak itt egy-két hetet annak idején.
A Fidesz-kormány 2011-ben készítette elő, és
2012-ben el is vette a megyei önkormányzatok intézményeit, vagyonát
Albérlő lett a megye! Sötét lesz a jövő?
2011.
December
29.
07:21
. Ma már látszanak ennek a következményei, elég, ha az
MMIK mostoha sorsára
Túl az agyhalálon - új nevet keresnek az MMIK-nak
2014.
February
12.
15:58
, vagy
az összedőlés előtt álló velemi alkotóházra
Rémálom. Gazos, düledező hely lett a Velemi Alkotóház. Ki ezért a felelős? (Frissítve)
2015.
May
26.
11:24
gondolunk.
Az államosítást követően egy darabig a gyermeküdülő sorsa is bizonytalan volt, de a kormány gyorsan létrehozta a Nemzeti Üdülés Alapítványt, majd azon belül az Erzsébet-programot. Aminek üdülési részét egy darabig
Majtényi László, a Vas megyei közgyűlés jelenlegi fideszes elnöke irányította
Majthényi László dönt az üdülésekről?
2012.
April
11.
15:30
.

... de már nem az lett, ami volt...
Már 2012-ben felröppent a hír, hogy
el akarják adni
El akarják adni a balatonberényi gyermeküdülőt?
2012.
April
13.
14:56
a berényi gyermeküdülőt, de aztán a Nemzeti Üdülés Alapítványhoz került. Gyorsan kiderült, hogy az
államilag irányított üdülések drágábbak és bizonytalanabbak
Nyeli a közpénzt az állami üdülési alapítvány?
2012.
May
18.
08:21
, mint a piaci alapon működő üdülőké, és össze sem lehet hasonlítani azzal, mint amikor még az önkormányzat szervezésében Vas megyei gyerekek nyaralhattak ott, kedvezményes áron.
a Fotók 2012-ben készültek a balatonberényi gyermeküdülőről.