Lukácsházától Szombathely határán át Rimányig egymást érték a riasztások. Nem tudjuk, nem értjük, évek óta nem láttunk ilyet. De felesleges szavak helyett inkább mutatjuk, mit láttunk szerda este az utakon. Bár ne kellett volna.
Peugeot-ba hajtó kisteherautó a 87-esen
Szombathely felől tartott Kám irányába egy Peugeot szerdán délután a 87-es főúton, balra a Bogáti útra akart bekanyarodni, de forgalmi okból megállni kényszerült. A mögötte érkező kisteherautó sofőrje későn észlelte az előtte álló Peugeot-ot és nekihajtott. A balesetben senki sem sérült meg, a kisteherautó sofőrje elismerte a felelősségét.
Rosszul lett a sofőr, árokba hajtott a Dodge terepjárójával Pinkamindszentnél
Németújvár felől tartott Pinkamindszent irányába egy Dodge terepjáró, aminek a sofőrje rosszul lett és balra kormányozta az autót, majd hirtelen jobbra próbált korrigálni. A kormánymozdulattól az autó az út jobb oldalán tévő mély árokba csapódott.
A sofőrhöz mentők érkeztek, akik megvizsgálták, de nem szállították kórházba. Információink szerint nagyon magas volt a vércukorszintje. A műszaki mentésben a körmendi tűzoltók vettek részt.
Frontális ütközés Lukácsházánál
A Kőszeg felől Szombathely irányába tartó Renault kacsázni kezdett a vizes úton, áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező Volkswagennel. A vétlen sofőr autója megpördült és árokba csapódott, majd a tetejére fordulva állt meg. A Renault is az árokban kötött ki, kereke a másik oldalra csapódott.
Árokba sodródott egy kamion Rimánynál, a 86-os főúton
A Körmend felől Zalalövő irányába tartó szerb kamion egy jobbra ívelő kanyar után letért az útról és a töltésről lerobogva "bebicskázva" állt meg.