A közelmúltban egyetlen nap alatt öt közúti baleset történt
„Figyelmetlenség, fáradtság” – Egy nap alatt öt baleset történt a 87-es főút Vas megyei szakaszán 2025. June 18. 13:15 a 87-es főút Vas vármegyei szakaszán, köztük két olyan is, amely súlyos sérüléssel végződött. Az esetek száma és egymásutánisága felveti a kérdést: összefüggés lehet közöttük, vagy csupán véletlenek sorozatáról van szó?
Lapunk megkereste a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudjuk,
Válasz a második kérdésre érkezett.
Seffer Lilla, a a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerint:
„a kérdezett balesetek a követési távolság, az elsőbbségi szabályok be nem tartása, valamint figyelmetlenség miatt következtek be.”
A válasz nem tér ki konkrét külső körülményekre, és úgy tűnik, nem az út vagy az időjárás, hanem az emberi hibák domináltak a balesetek hátterében. Ez egybevág a helyszíneken dolgozó munkatársunk tapasztalataival is:
„Szerintem a véletlenek összjátéka, amiben azért szerepe van a megnövekedett forgalomnak, a fáradtságnak és a figyelemhiánynak. Az a tapasztalatom, hogy elég egy néhány másodperces kihagyás, félrenézés, mobilnézegetés, és megtörténik a baj.”
A tragikus folytatás sem maradt el
A sorozat sajnos egy halálos balesettel
Azonnal meghalt a BMW SUV vezetője a 87-esen, Csempeszkopácsnál – fának csapódott az autó 2025. June 22. 07:49 folytatódott: Csempeszkopács közelében egy nagy sebességgel haladó BMW SUV lesodródott az útról, majd egy fának ütközött. A járművet vezető férfi a helyszínen életét vesztette. Ez a baleset szintén a 87-es főút Vas megyei szakaszán történt.