Pénteken elértük a 4 millió beoltottat, gy elindult az ország újraindításának következő lépcsője. Ennek értelmében az éttermek belső terei és a szállodák mellett például kinyithattak az állatkertek is, ezek a helyek azonban csak védettségi igazolvánnyal látogathatók.
A Fővárosi Állat-és Növénykertnél az azonban hatalmas káosz kerekedett, ugyanis egyfelelől rengetegen akartak bejutni, másfelelől sokan szájmaszk hiányában akarták látogatni a helyet, ezen pedig a rendezőkkel alaposan összevitatkoztak.
Az állatkerti rendőrök hívták ki a zsarukat a szabályokat be nem tartó látogatók miatt. A Blikk egyik fotósára pedig ráripakodott egy maszkellenes, hogy miért húzott maszkot, ha nem beteg. - írja a budapestkornyeke.hu honlap.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!