Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Eddig: 0 0 0 0 0 0 0 / 2 500 000 Ft, még 0 nap

Balhé egy győri munkásszállón - Mongol késelt mongolt

Könnyen gyilkosság lehetett volna belőle.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a mongol állampolgárságú férfinak, aki két nappal ezelőtt a hajnali órákban egy győri munkásszállón megkéselt egy másik mongol állampolgárt - közölte az ügyészség.

A huszonnyolc éves férfi a megalapozott gyanú szerint a cselekmény éjjelén együtt italozott ismerőseivel egy győri szórakozóhelyen. Az italozást az elkövető negyedmagával egy munkásszállón folytatta, ahol a sértett is lakott.

Képünk illusztráció
Nyugat.hu
A cselekményt veszekedés, majd verekedés előzte meg, a szobában tartózkodó társuk azonban szétválasztotta őket. Ekkor a sértett az ágyra dőlt, a tettes pedig felkapott egy 18.5 centiméter pengéjű kést, amivel „megöllek” felkiáltás mellett többször a társa felé szúrt. A férfit ekkor is egy harmadik személy fékezte meg.

A sértett a fején, a nyakán és végtagjain sérült, nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek. A bántalmazás azonban a támadott testtájék – nyak – miatt alkalmas lehetett volna a sértett életének a kioltására.

Az ügyészség álláspontja szerint az elkövető letartóztatása a jelenlétének biztosítása érdekében, a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt és a bűncselekmény befejezésének veszélye alapján szükséges.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek