A szombathelyi Varga Adrián 2011 óta ír dalokat. Először tíz évvel ezelőtt hallottunk róla, amikor a Horváth Boldizsár Szakközépiskola végzős diákjaként rappelve intett búcsút az intézménytől. Videója milliós nézettséget generált.
Azóta sok víz lefolyt a Gyöngyösön, nagyot fordult Adriánnal a világ.
Zeneiskola nélkül, álommal a zsebében
Pedig nem származik zenészcsaládból, autodidakta módon tanult meg énekelni. Pusztán a lelkesedés és a zene iránti szenvedély hajtotta. Jelentkezett egy tehetségkutatóba is, ott ugyan nem járt sikerrel, de nem adta fel, és ennek meg is lett az eredménye. Nem hagyta, hogy a kezdeti visszautasítások eltántorítsák, mára már szólóénekesként tevékenykedik, V4DE néven.
Nemrég elkészült első videóklipje is, amivel gyermekkori álma valósult meg. A folyó című dalt egyébként feleségének írta.
Mutatjuk!
És ezzel még nincs vége, megtudtuk azt is, már készülnek az új dalai is, amiket hamarosan a nagy nyilvánosság is megismerhet. A ballagási mikrofontól a stúdióig hosszú út vezetett, de ő végigment rajta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!