Határokon átívelő ünnepre készült volna az erdélyi és magyarországi vallási közösség, de a májusra tervezett Református Egységnapot idén nem rendezik meg - írja a Szemlélek.
A lap szerint a döntés mögött egyértelműen egyértelműen Balog Zoltán és a kegyelmi ügy okozta feszültség áll. A program házigazdája - amit 2009 óta minden évben megrendeztek - idén Debrecen lett volna.
Hozzátették, a református egységnap elmaradása beszédesen illeszkedik abba az elszomorítóan válságos folyamatba, amelynek részeként keresztelőket mondanak le, sorra lépnek ki egyháztagok a reformátusok közösségéből, van, akit retorzió ér, s olyanok is vannak, akik egészen addig felfüggesztették a református egyházat szolgáló tevékenységüket, amíg a vallási vezetők megnyugtató megoldást nem találnak a Balog Zoltán által előidézett hitelességi krízisre.