Tudta, hogy Magyarországon egy jobboldali párt van? Találja ki, melyik!

Nálunk még a pártok sem azok, aminek mondják magukat.

"Soha többé baloldalt!" A Fidesz és a híveinek visszatérő mondata, ami naponta több tucatszor jön szembe mindenféle platformokon. De vajon tudják-e, hogy ezzel azt a reményüket fejezik ki, hogy a DK legyen a kormányalakító erő?

Pedig ez az igazság. A demokratikus pártok rendszere már több évszázada kialakult, ahogyan az is, hogy melyik pártot hova sorolják.

A hagyományos felosztás a gazdasági jobb- és baloldal, valamint a konzervatív és liberális törésvonalak mentén történik, és maguk a szervezetek is ezeket a fogalmakat használják. És hogy mit jelentenek?

Az eredeti értelmezés szerint:

  • jobboldal: tradíciók megőrzése, nemzeti gondolkodás, szabad gazdasági verseny, munkaadók képviselete
  • konzervativizmus: a meglévő vallási, politikai, kulturális szokások és intézmények tisztelete, társadalmi hierarchia, uralkodói elit elfogadása, a fennálló rend megtartása, lassú változás
  • baloldal: társadalmi egyenlőség, szociális jogok, az állam szerepe a gazdaságban, a munkavállalók képviselete
  • liberalizmus: szabadságjogok, törvény előtti egyenlőség, jogállam, vallásszabadság, szokások és tradíciók helyett racionalizmus, az egyén tisztelete, gyors fejlődés
  • A négy nagy politikai irányvonalat könnyű elhelyezni egy koordináta-rendszerben, ahol a vízszintes tengelyen a jobb és baloldalt, a függőlegesen a konzervatív-liberális vonalat jelenítik meg.

    Ezt tette több kutató, akik a Európában működő parlamenti pártokat helyezték el a koordináta-rendszerben, az eredményt itt publikálták. Meg kell jegyezni, hogy 2017-es adatok alapján dolgoztak, így Magyarországról a Momentum és a Mi Hazánk nem szerepel rajta.

    A képen a könnyebb kezelhetőség kedvéért a magyar pártokat nyilakkal jelöltük meg.

    A kép kattintással nagyítható
    www.parites-and-elections.eu
  • A magyar kormánypártot, a Fideszt felül, és a középtől balra találjuk meg. Ami azt jelenti, hogy a Fidesz nagyon konzervatív, de - önmeghatározása és hívei véleménye ellenére - nem jobboldali, hanem mérsékelt balos.
  • Ennek oka, hogy a Fidesz egyre növeli az állam szerepét a gazdaságban, a rezsicsökkentés és a CSOK-hoz hasonló akciók pedig a baloldali politikához köthetőek. Miközben erősen konzervatív kommunikációt visznek.

  • A Jobbik közvetlenül a Fidesz mellett van, egy kicsivel közelebb a politikai középhez.
  • Az emberi szabadságjogok tekintetében konzervatívok, de gazdasági elképzeléseik inkább balosak.

  • Az MSZP egyszerre baloldali és liberális, de viszonylag közel van a politikai középhez.
  • A párt szociáldemokrata értékeket hangoztat, némi liberalizmussal vegyítve.

  • Az LMP az MSZP-nél liberálisabb és baloldalibb, liberalizmusban a DK-val van nagyjából egy szinten.
  • Egy rendszerkritikus pártnál azért érdekes, hogy ennyire balra csúsznak a gazdasági kérdésekben.

  • A DK a magyar politikai paletta egyetlen jobboldali pártja, erős liberalizmussal.
  • A DK a szabadpiac melletti kiállása, és a liberális szabadságjogok előtérbe helyezése miatt kaphatta ezt a helyet.

    Gyurcsány vajon tudja, hogy egy jobboldali pártot vezet?
    Mészáros D. Zsolt

    Hol vannak a külföldi pártok?

    Kíváncsiak voltunk arra, hogy a szomszédos Ausztria, Európa vezető hatalma Németország és a sok évszázados demokratikus tradícióiról híres Nagy-Britannia pártjai hol foglalnak helyet a rendszerben.

    Ausztria, az iskolapélda

    Ausztria magát jobboldalinak tartó néppártja, az ÖVP a rendszer szerint valóban jobboldali és konzervatív, de nincs mesze egyik tengelytől sem. Vagyis, az ÖVP mérsékelten jobbos és konzervatív, erősen húz a politikai közép felé.

    Az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) pont az ellentéte az ÖVP-nek. Pont annyira liberális, mint amennyire az ÖVP konzervatív, és pont annyira baloldali, mint amennyire az ÖVP jobbos.

    A korábban szélsőjobbosként elkönyvelt Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nem is annyira jobbos, igaz, jobboldalinak számít, de közel van a középhez. Viszont sokkal konzervatívabb, mint a többi ismertebb osztrák párt.

    Ausztria így iskolapéldának számít, a nagyobb párok épp olyan politikát képviselnek, mint amit hirdetnek magukról.

    Németország, a tükörkép

    Németországban sok párt van jelen a szövetségi parlamentben, most a három legnagyobbat nézzük meg.

    A CDU (Angela Merkel pártja) jobbközép, kereszténydemokrata néppártnak tartja magát. És ott is van a koordináta-rendszer szerint, mérsékleten konzervatív és mérsékelten jobboldali, nagyon közel a centrumhoz.

    Érdekes, hogy a CDU, és nagy ellenfele, a szociáldemokrata SPD ugyanazokat a jeleket mutatja, mint Ausztriában az ÖVP - SPÖ páros. Az SPD pont annyira van távol a középponttól ellenkező irányba, mint a CDU.

    A szabad demokrata FDP távol van a másik két párttól, mérsékelten liberális, de erősen jobboldali. Alig találtuk meg a térképen.

    Nagy-Britannia, a hagyománytisztelő

    Az Egyesült Királyságban két nagy párt van, a Konzervatív párt (Tory) és a Munkáspárt (Labour). A kvázi kétpártrendszer már régen kialakult, amihez nagy köze van a választási rendszerüknek is, igaz, az utóbbi pár évben jelentek meg kisebb pártok is, többen tagállami szinten.

    A Tory valóban jobbközép párt, az ábrán is a jobb felső (jobboldali-konzervatív) mezőben helyezkednek el.

    A Labour pedig szinte pontosan vele szemben, baloldalt alul, a baloldali-liberális pártok között.

    Mindhárom országban azt látjuk, hogy a pártok jó eséllyel azok, aminek mondják magukat. Nálunk még ez sem stimmel, a saját magukról alkotott képük és a valóság messze van egymástól. Hogy egy klasszikust, Orbán Viktort idézzük: "Ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok."

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet