"A Kertvárosban élők nevében keresem meg Önt/ Önöket lakótársaimmal. Sajnálattal vettük tudomásul a buszjáratok menetrendjének drasztikus megváltoztatását. Nagyon nagy probléma a diák utazóközönség számára, hogy járatok szűntek meg, egyes útvonalakon (Bánfalvi út) szinte lehetetlen közlekedni. Kicsi gyerekek várnak hazafelé a városban nagyobb társaikkal együtt sokszor egy egész órát arra, hogy felszállhassanak egy buszra, amivel hazajutnak. Többször meg sem áll az adott megállóban a busz, mert már lehetetlen felférni rá, annyira zsúfolt" - fogalmaztak a bánfalviak abban a petícióban, amit 319 aláírással vittek be a soproni önkormányzathoz. A tiltakozók száma azóta tovább nőtt, mivel a közösségi oldalon online még mindig lehet csatlakozni. Ott már 450 közelében jár a számláló - írja laptársunk, az enyugat.hu.
- A legégetőbben a diákokat, a gyerekeinket érinti a járatok megszűntetése és ritkítása. Az én gyerekeimnek hét kilométerre van az iskolája, azt azért csak nem várják el tőlük, hogy naponta ennyit gyalogoljanak! Biciklizni sem egészséges esőben, fagyban, ráadásul balesetveszélyes is. Mindenki nem viheti el a gyerekét kocsival iskolába és nem is lehet ez a cél - mondja Venczelné Nagy Andrea, aki a bánfalviak nevében a petíciókat is megfogalmazta. Szerinte a kertvárosi lakóparkban és Bánfalván élő szülők nagy része inkább kifizetné a gyerekek buszbérletét, csak legyen busz. Mert így hiába vállalta át az utazás költségeit a város, ha nincs mivel utazni...
- Már többször előfordult, hogy a gyerek nem fért fel a buszra, vagy az egyáltalán nem is jött. Ez elképesztő! És most majd a postánkat is bezárják, nem létező járatokra kényszerítve az itt élőket. Az időseknek különösen nehéz lesz télen a város másik végébe utazni a postára. A mindennapi életünk lehetetlenül el ezek miatt a döntések miatt, olyan, mintha egy tanyára költöztünk volna. Tudjuk, hogy spórolni kell, de ezek logikátlan döntések. Az uszoda nyitva marad, de ki fog úszni, ha a fél városból nem megy arra busz? - sorolja panaszait az anyuka. Nincs egyedül...
- A kislányom miatt írtam alá a petíciót. Eddig a Bánfalvi úton szállt fel a buszra minden reggel, az a legkisebb baj, hogy most csak az Ady Endre úton tud. Reggelente eddig még eljutott az iskolába, de hazafelé többször előfordult, hogy nem fért fel a járatra. A következő pedig csak egy óra múlva jön! Mi lesz a bánfalviakkal, gyerekekkel és idősekkel télen? Egy órát csak nem fagyoskodhatnak az utcán buszra várva...? - teszi fel az aggódó kérdést Dénesfalvy Judit.
Baumgartner Dánielnek még kicsi a gyermeke, ő inkább a nyugdíjas generációért aggódik:
- Nálunk a nagymamákat érinti a járatgyérítés, miután a feleségem tizenkét órás műszakban dolgozik az egészségügyben, s természetesen nekem is dolgoznom kell, tehát gyakran szorulunk a nagyik segítségére. De csak átszállásokkal, kerülővel és hihetetlen várakozásokkal tudnak kijönni az unokájukhoz. Már az problémát jelent, hogy a temetőbe kijusson egy jereváni idős ember, Bánfalva pedig mintha a térképről is lekerült volna. A Hajnal téri kisposta megszüntetése is nagyon kellemetlenül érinti az időseket, ezért is vállaltam mindkét petícióhoz az aláírások gyűjtését. Elképesztőnek és helytelennek tartom, hogy kocsiba kényszerítik az embereket, persze, már akit tudnak.
Elvesztegetett idő a zsúfolt utcákon araszolni, nem is szólva a levegőszennyezésről - foglalta össze véleményét Baumgartner Dániel.
A bánfalviak nagyon bíznak abban, hogy kérésük meghallgatásra talál és az önkormányzat, valamint a Magyar Posta felülbírálja korábi döntését ésszerűbb és élhetőbb körülményeket teremtve a városrészben. A Volánbusz Zrt. pénteken közleményt adott ki, hogy a 10-es számú vonal járatai a Kertváros felől a Bánfalvi útra is behajtanak majd. Csakhogy ettől nem lesz több busz, nem rövidül a várakozás és a tömeg is megmarad.
A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.