Bármikor leállíthatják a tűzijátékot

A szeles időjárás nehezítette a telepítést, de péntekre minden eszköz a helyére kerül.

Csütörtökön már csak az Erzsébet hídon zajlanak munkálatok, a közkedvelt görögtűz elhelyezése, illetve különféle biztonsági ellenőrzések, az ünnepi tűzijátékok telepítése döntő részt már megtörtént – ismertette az InfoRádióban Kotasz Gergő pirotechnikus.

A szakember elmondása szerint, az előkészületek augusztus 7-én kezdődtek meg a kikötőkben, és mintegy 80 úszó járművön telepítettek pirotechnikai eszközöket. E hét keddjén került sor az Erzsébet és Szabadság hídra, a mai napon pedig már csak előbbin dolgoznak.

A pirotechnikus az InfoRádió érdeklődésére elmondta, bár az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján most már minden jónak mondható, az utóbbi napok szelesebb, csapadékosabb időjárásával meggyűlt a bajuk, ezért lassabban haladtak a vártnál. Például szerda hajnalban tervezték a tűzijátékok telepítését a Szabadság híd íves szerkezetén, de a vihar miatt ezt egy nappal későbbre kellett halasztani.

Az augusztus 20-i tűzijáték teljes előkészülete nagyjából fél évig zajlott, augusztus 7-től kezdődően pedig napjában körülbelül 50 pirotechnikus vett részt a munkában, azonban mellettük voltak hajósok és egyéb összeszerelők, így megesett, hogy száz körüli ember is dolgozott egyszerre.

Ami a biztonságot illeti, bármilyen esetleges baj esetén a tűzijáték egy gombnyomással bármikor leállítható, de arra is van lehetőség, hogy csak egy–egy, zónában, például egy barkának szüneteltessék a kilövését, amit adott esetben újra is lehet indítani. Hozzátette: minden pirotechnikai eszközük minőségi tanúsítvánnyal bír, a rakéták pedig speciális, tűzálló és repeszmentes vetőcsövekből fognak indulni.

Egy rövidebb biztonsági időt követően, már a tűzijáték estéjén megkezdődnek a bontási munkálatok a hidakon, ami várhatóan este 11 óráig, éjfélig fog tartani, valamint megkezdik a Margit híd és a Petőfi híd közötti mintegy nyolcvan úszó jármű úsztatását a kikötőkbe. Vagyis bármiféle fennakadással augusztus 21-től már nem kell számolni – írja az infostart.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet