A bécsi vásár ünnepélyes megnyitója is elmarad a párizsi események miatt

A polgármesteri hivatal még a vásár karácsonyfájának kivilágítását is megtiltotta.

A Párizsban történt terrorcselekményre hivatkozva a bécsi adventi vásár hagyományos szombat esti megnyitója elmarad – érkezett a hír Michael Häupl, bécsi polgármester irodájából. A vásár szimbóluma, a hatalmas karácsonyfa is sötétbe borult, illetve ki sem lett világítva. Azt, hogy mikor árasztja el fényével a Rathausplatz-ot, egyelőre még nem lehet tudni.

weihnacht.at

A bécsi városházára is kikerültek a fekete lobogók, Michael Häupl pedig kollégáihoz hasonlóan együttérzését fejezte ki.

Döbbenettel és mély fájdalommal értesültünk a Párizsban történtekről. Gondolataink az áldozatokkal és hozzátartozóikkal vannak, és persze Párizs összes lakójával

– olvashatjuk az oe24.at cikkében.

Az oldal szerint a karácsonyi vásár a tervezett és szokásos módon üzemel majd, csupán az ünnepélyes megnyitó és kivilágítás marad el.

Folyamatosan frissülő tudósításunk a párizsi eseményekről ide kattintva olvasható. TERROR PÁRIZSBAN - percről percre: Vasárnap este imádkoztak és gyertyát gyújtottak 2015. November 15. 16:43

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Elképesztő terrortámadás-sorozat Párizsban

129-en haltak meg, 352 sebesültet ápolnak a kórházakban.

"Harcolni fogunk a terrorizmus ellen!"

Párizs sötétségbe borult, a világ nagyvárosai kék-fehér-pirosba öltözve fejezték ki együttérzésüket.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek