Ugyan Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter és a kormánypárti sajtó is mindent megtett, így sem alakult jól Rákay Philip fideszes influenszer étterembiznisze, olyannyira, hogy be is zárt a Balaton-felvidéken található egysége, augusztus 1-vel pedig végelszámolás alá került az azt működtető cég, a Tarányi-présház 1780 Kft - írja az mfor.hu. E cég egyik társtulajdonosa és ügyvezetője az egykori tévés felesége, Wieber Orsolya.
A NER-közeli üzletember és felesége a badacsonytomaji Ranolder villa mellett a szomszédos Hegymagas egyik jellegzetes épületét, a Tarányi-présházat szerezte meg és újította fel. A lap értékelése szerint ha a vendéglátás volt a céljuk, akkor az üzlet nem jött be, ha viszont az ingatlanbiznisz, akkor akár még jól is kijöhetnek belőle.
Az étterem sose ment jól, annak ellenére, hogy a kormánypropagandában sorra jelentek meg cikkek arról, hogy Rákay Philip és felesége megmentették a Szent György-hegyi panorámás épületet és milyen kulináris csoda amit felszolgálnak ott. Sőt, Varga Judit volt igazságügyi miniszter is bedobta magát egy poszt erejéig 2020 nyarán, amikor elújságolta, hogy Rákay Philip meghívására a "csodálatosan megújult" Tarányi Présház 1780-ban járt.