Bekebelezte a MÁV a Volánbuszt, távozik a vezérigazgató is

Július 15-től hivatalosan is összevonják a két személyszállító céget, a cél pedig az, hogy így az ország valamennyi településén javuljon a közösségi közlekedési közszolgáltatás.

Az állami tulajdonú közlekedési szolgáltató társaságok összehangolt, egységes közlekedésszakmai működtetésének és közös stratégiai irányításának hosszú távú erősítése érdekében, 2020. július 15-től a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. lesz – írja a Portfolio a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közleményére hivatkozva.

Az összevonással az a kormány célja, hogy az ország valamennyi településén javuljon a közösségi közlekedési közszolgáltatás, biztosítva legyen a vidéki lakosok mobilitása, a városi és agglomerációs forgalom pedig a környezetkímélő közösségi közlekedésre terelődjön át.

Azt mondják, a társaságok önállósága és szakmai irányítása, illetve a társaságok által ellátott személyszállítási feladatok nem változnak. Időközben azonban lapunkhoz is megérkezett az a közlemény, melyben bejelentik, hogy távozik a VOLÁNBUSZ Zrt. éléről Dávid Ilona elnök-vezérigazgató, aki korábban már megvetette lábát a GYSEV-nél és a MÁV-nál is.

Dávid Ilona
Népszava

Mint írják, a rábízott feladatot sikeresen teljesítette, a leköszönő elnök-vezérigazgatóra a jövőben új kihívások várnak. Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter még 2018 augusztusában kérte fel a Volán-társaságok reorganizációjára, újjászervezésére, 2019. október 1-jén pedig meg is valósult a Volán-társaságok integrációja.

„A hét regionális központból létrejött egy egységes, országos szolgáltatási lefedettséget biztosító 19 ezer főt foglalkoztató közszolgáltató vállalat. A tavaly megkezdett járműfiatalítási programnak köszönhetően folyamatosan javul a helyközi és a 70 településen végzett helyi közösségi közlekedés színvonala, a mobil applikáción történő jegy- és bérletértékesítés bevezetésével pedig tovább bővült az utasok számára elérhető kényelmi szolgáltatások köre” – áll a közleményben.

Dávid Ilona közgazdász 2010-2012 között a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója, 2012-2018 között a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója volt. Kimagasló szakmai munkáját 2020 márciusában Lánczy Leó-díjjal ismerte el a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet