Állítólag sokak érzéseit és gondjait fogalmazhatta meg egy portfólió-írásban megfáradt "keserű" pedagógus, akinek nyílt levelét (lent a keretben eredetiben is megtalálja) a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a minap tette közzé.
34 év alatt sok mindent megélt - de ilyet?!
"Már nem vagyok dühös, csak végtelenül fáradt és elkeseredett." - kezdi nyílt levelét az 56 éves pedagógus.
Ahogy írja, ő az első évjárat, akinek részt kell vennie a minősítési eljárásban. Ami nem jár nagy béremeléssel, de mégis úgy gondolta, ha úgyis meg kell írni a portfóliót, megcsinálja most. Jelentkezett hát a 2016 évi minősítési eljárásra, volt némi pályázati múltja, előző munkahelyemén megtanulta a digitális táblát és a számítógépet is kezelni, azt hitte, képes lesz majd megfelelni.
Mit munkát és tudást adott a portfólió-írás? Pontokba szedtük, hogyan is zajlott (követni is képtelenség) ez a munka:
Megosztotta egy napját is. Tanulságos:
Fél nyolcas ügyelet, háromnegyed négyig gyerekekkel, egy lyukkal, amikor a gyakornokkal konzultálok és megírok egy pedagógiai véleményt. Az"ebéd" hazafelé a buszhoz sietve, közben pörög az agy, még nem dekoráltam.....holnap hogyan differenciálok négy felé a nyolcadikban......hazarogyok, kávé.....kicsi net, hol, mit tudok meg, kinek mit segítsek. A hetedikes könyv új, át kell rajta rágnom magam, meg különben is abból írom a portfóliót. Megint net, keresnek a régi nyolcadikosaim, még kötődnek, júniusban ballagtak. A párom érkezik, valamit mesél ugyan, de nem figyelek, mert még kicsi híja van az egyik munkatervnek és határidős. Azt hiszem, elaludt.... nagy a csend, én már a szakmai önéletrajzom írom. Éjfélig írok, de már nem látok, az agyam kattog, mert két osztályba csak "beesek", még mindig nem olvastam át a szakvéleményeket, a szülőknek megígértem, hogy kiírom a fogadók idejét, rengeteg lemaradásom van, csak az egyik pedagógiai véleményt írtam meg. Tegye fel a kezét, aki nem ezt éli meg, esetleg még kiskorú gyerekeket is nevel hozzá. Ez van, nem panasz, de legalább magunkat ne áltassuk, hogy ez JÓ így.
.A portfóliókészítés közben döbbent rá arra, hogyha kisgyereke lenne, képtelen lenne ezt megcsinálni. Közben hallotta a hivatalos verziót, miszerint jól érzik magukat a diákok és a portfólióval sincs baj.
Ahogy írta, elment az életéből erre három hónap, végre vége, de nem tud elégedett lenni, és az is bosszantja, hogy nem érezheti az elvégzett munka örömét. Úgy véli, ettől egyáltalán nem lett képzettebb vagy tudatosabb és a tanítványai ugyanúgy egy bizonytalan, kétségbeesett pedagógust fognak látni. Hiszen az élet nem áll meg, készülünk a karácsonyra, a versenyekre, az iskolai feladatokra napi 10-12 óra munkában. Ehhez jön a portfólió, a BECS, a tanfelügyelet. Elértem a szellemi és fizikai teljesítőképességem végső határát.
Sokak érzéseit és gondjait fogalmazta meg kollégánk, a megalázottságról, ellehetetlenülésről és az ostoba, embertelen...
Szerző: PDSZ - Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, 2015. november 30.
