Belgiumi és svájci cégek szállították a fegyverként használt ideggáz egyik alkotóelemét Szíriába

A svájci hatóságok engedélyezték az izopropanol szállítását az exporttilalom alatt lévő háborús országba.

Belgiumban három vállalat került gyanúba azzal, hogy a szarin gáz egyik alapanyagát szállították Szíriába. Valószínű, hogy az ideggázt az április 7-ei vegyifegyver-támadásban is bevetették Asszad elnök erői - írja a swissinfo.ch.

Egy norvég katona ideggázt hatástalanít Szíriában 2014-ben
Forrás: swissinfo.ch

Egyes értesülések szerint az észak-belgiumi Antwerpenben működő vállalatok 2013 júliusától 2016 decemberéig 24 alkalommal indítottak több tíz tonnányi, tilalom alatt álló vegyi anyagokból, egyebek mellett izopropanolból álló szállítmányt néhány libanoni, de főként szíriai vállalkozások számára.

Bár a belga vámhatóság jóváhagyta a szállítmányokat, azt nem vette figyelembe, hogy 2014 óta exporttilalom van hatályban.

A vámhatóság minden kilogrammról tudott, mindent szállítmányt engedélyezett. Egyetlen, feketelistán szereplő szíriai vevőnek nem szállítunk

– állították a cégek képviselői.

2013 óta ugyanis engedély szükséges bizonyos vegyi anyagok beviteléhez, sőt, akad, amire szigorú tilalmat írt elő a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW). A nemzetközi szervezet felügyelete mellett éppen a szóban forgó izopropanolból 120 tonnányi készletet semmisítettek meg Szíriában 2014 folyamán – írták.

Egy svájci cég is szállított izopropanol Szíriába, igaz ugyan, hogy a szír hatóságok átvették az Európai Unió szabályozását, de ezeket a szállítmányokat mégis engedélyezték.

Az illegális szállítmányokkal kapcsolatos botrány akkor pattant ki, amikor szíriai jelentések alapján a Knack belga hírügynökség beszámolt az export részleteiről.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet