Számtalan téma mellett Gyurcsány Ferenc szombati évértékelője is előkerült a Hír TV Sajtóklub című műsorában vasárnap.
A Népszava azt írja, a műsorban Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője egyebek mellett azt mondta, szerinte Gyurcsány „tulajdonképpen újfent meghirdette a szuperbaloldali összefogást, és annak érdekében használta fel ezt az egész pedofil balhét, műbalhét - mert ez egy műbalhé -, hogy ha nagyon-nagyon veszélyes ellenség támad meg minket, akkor félretesszük a különbséget, hogy összefoghassunk”.
De Bencsik ezután sem állt le. A DK elnökéről úgy fogalmazott, ő „legkártékonyabb féreg”, aki létezett a magyar politikában az elmúlt harminc évben. Pár perccel később aztán módosított: Gyurcsány Ferenc nem féreg, hanem szörnyeteg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!