Gyermekeket bántalmazhattak egy XVI. kerületi óvodában - hangzott el az RTL Klub csütörtöki Híradójában.
A szülők szerint az óvónők egyikük gyerekének beragasztották a száját Belehalt egy kínai kislány az óvodai fegyelmezésbe 2017. June 18. 18:30 és a kezét is megkötözték, míg egy másik kisfiút azért küldtek ki üvöltve a mosdóba, mert nem tudott elég szép fenyőfát rajzolni.
A szülők szerint azt is rendszeresen előfordult, hogy a gyerekeket addig nem engedték felállni az asztaltól, amíg nem ették meg az összes ételt. Mindezt azzal indokolták, hogy így tanítják meg őket a spórolásra.
A szülők feljelentést tettek, a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomot. Az óvoda vezetője szerint a vádak nem igazak, és ügyvédhez fordulnak.