Nem hiába nevezik Szombathelyt a tánc fővárosának. Sok helyen rázhatjuk az idomainkat. Az idén áprilisban alakult Movement Academy a gyerekekre és fiatalokra számít. Nem csak Szombathelyen, hanem Zalaegerszegen és Lentiben is működnek. Mindhárom városban 3 éves kortól várják a mozogni vágyó fiúk és lányok, kicsik és nagyok jelentkezését, akik több stílusban is kipróbálhatják magukat. Tanáraik pedig több éve járják a hazai, illetve külföldi workshopokat.
Az iskola edzője és művészeti vezetője, Kokas Gergely 12 éves korában kezdett el táncolni a Westside TSE-ben, később tanárkodott az Energy Dance Teamnél. Aztán teljesen önálló útra lépett, saját egyesületet alapított. Kezdetben két csoporttal foglalkozott, egy kezdő és egy versenycsoporttal. Most szeptemberben jutottak el oda, hogy egy fokkal feljebb lépjenek. Ezért beiratkozást hirdetnek, nemcsak Szombathelyen, hanem Zalaegerszegen és Lentiben is. Szombathelyen szeptember 6-án és 13-án várják az érdeklődőket a Nárai utcában található táncstúdiónkban. Illetve emailben és telefonon (70-667-3996 ) is lehet érdeklődni Ezen kívül a sportágválasztón is találkozhatnak velünk szeptember 6-án és 7-én.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!