Csütörtökön megkapták felmondásukat a kőszegi ruhagyár dolgozói

Végleg bezárja üzemét és elküldi dolgozóit a Kőszegi Ruhaipari Zrt. - közölte Lányi Péter, a részvénytársaság cégvezető-főkönyvelője.

Összesen 271 dolgozó munkahelye szűnik meg, 199 Kőszegen, 72 pedig a Győr-Moson-Sopron megyei Egyházasfaluban. A termelés várhatóan szeptember végén áll le teljesen, az üresen maradó épületeket a cég megpróbálja bérbe adni, később pedig értékesíteni - mondta Lányi Péter.

Hozzáfűzte: a kőszegi társaság egyetlen partnere, a Triumph számára készített bérmunkában női alsóneműt, a multinacionális vállalat azonban július végén piaci okokra hivatkozva felmondta az együttműködést, jelezte, hogy szeptember végéig tud megrendelést adni.

A cégvezető tájékoztatása szerint a dolgozókkal azonnal közölték, hogy mi áll a Triumph levelében, ezért hónapok óta számítottak arra, hogy bezár az üzem, a cég munkaviszonyuk felmondására kényszerül.

Kőszegi Ruhaipari Zrt.
Bonyhádi Zoltán

Szavai szerint megpróbáltak új megrendeléseket szerezni, de mivel az üzemben nem működik saját szabászat, nincs önálló termékfejlesztés, harminc éve kizárólag a Triumph megrendeléseit teljesítik - a kizárólagossághoz a nagyvállalat ragaszkodott -, nem sikerült új bérmunkához jutni.

Lányi Péter tájékoztatása szerint munkavállalóik, akik közvetlenül a termelésben dolgoztak vagy a termelést szolgálták ki, csütörtökön kapták kézhez a felmondásukat, október végi határidővel. A munkaviszonyuk annak függvényében, hogy ki milyen régen dolgozik a cégnél, különböző időpontban szűnik majd meg. A törvényes keretek között mindenkinek igyekeznek segíteni, akinek esetleg már csak néhány hónapja lenne a nyugdíjazásig, vagy jogosulttá válhatna a nők 40 évi munkaviszony utáni nyugdíjára.

A cégvezető hangsúlyozta: minden dolgozójuk a jogszabályoknak megfelelően megkapja az összes járandóságát, a társaságnak nincsen semmiféle köztartozása, a felmondási időre járó bérekre, végkielégítésekre rendelkezésükre áll a fedezet.

Elmondta azt is: természetesen felvették a kapcsolatot a munkaügyi központtal, amelynek kőszegi kirendeltsége a napokban állásbörzét rendezett. Ezen megjelentek a környék munkáltatói, köztük a szomszédos kábelgyáré is, ahol már eddig is volt felvétel és januártól száz fős létszámbővítést terveznek.

A kőszegi ruhagyárban - amely a történelmi kisváros második legnagyobb munkáltatója volt - egy műszakban, többségében betanított munkásként dolgoztak a varrónők. Ez a munkarend, a családias, nyugodt légkör megfelelt a legtöbbjüknek, hiszen sokan közülük több gyermeket nevelő édesanyák - mondták el dolgozók az MTI-nek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

400 fős elbocsátás - vége a kőszegi bugyigyárnak

A Triumph volt a Kőszegi Ruhaipari Zrt. legnagyobb megrendelője. Valószínűleg ők bonthatták fel a szerződést a hazai céggel.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet